Dávid: nem pártszakadás, csak kiválás

2004.09.24. 07:47
Dávid Ibolya szerint nem pártszakadás, hanem kiválás történt, amikor néhány politikusnak, aki nem értett egyet a párt politikájával, távoznia kellett. Ezek a politikusok függetlenként, vagy a Fideszben képviselhetik nézeteiket, amelyek eltérnek a Magyar Demokrata Fórum konzervatív politikájától - mondta a pártelnök a szombaton tartandó tisztújító országos gyűlés előtt az MTI-nek nyilatkozva.
Az elnökválasztásra készülő Dávid Ibolya szerint az elmúlt hetekben lezajlott képviselőkizárásra, amelynek során Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László kikerült a képviselőcsoportból, azért került sor, mert a Lakitelek csoport tagjaiként az érintettek a párt vezető grémiumain kialakított állásponttal szemben politizáltak. "Ők egy nagyon szoros szövetségben képzelték el az együttműködést a Fidesszel, míg a párt elsöprő többsége az önálló politizálás mellett foglalt állást" - mondta Dávid Ibolya. A kizárás miatt az öt képviselő átal indított perrel kapcsolatban Dávid Ibolya kifejtette: a Magyar Országgyűlés nem költségvetési szerv, és nem jogképes. Így perelni sem lehet. A Magyar Országgyűlés Hivatala jogképes, ám nem politikai tartalmú perekben, és a frakció szintén nem jogképes.

Dávid Ibolya arra a kérdésre, hogy támadói mire alapozzák azt az újra és újra felmerülő vádat, hogy az MDF balra tart, azt mondta: "a nagyobbik ellenzéki párt szeretné, ha igaza lenne, és akaratának megfelelően csak egyetlen párt maradna a politikai paletta jobboldalán". Hozzátette: "miután az MDF-et nem sikerült a Fidesznek maga alá gyűrnie, más megoldást választott: ha nem áll be a sorba, akkor mondjuk rá, hogy nem is jobboldali, s máris igazunk lesz".