Hiába várnak igazolványaikra a diákok

Több ezer diák nem kapta meg igazolványát a tanévkezdésre. Van aki tehet róla, mert nem fizette ki időben az okmány díját, sokan viszont egy informatikai hiba áldozatai.

Több ezer hallgató maradt diákigazolvány nélkül. Az okmány a kedvezményes utazás miatt különösen fontos. A probléma csak a felsőoktatásban tanulókat érinti. Az Inforádiónak nyilatkozó Diákigazolvány Ügyfélszolgálat vezetője, Kisfaludy László szerint egy-kétezer diák nem kapta meg a kedvezményekre jogosító kártyát. Ők egy informatikai hiba áldozatai, nevük néhány napra eltűnt a rendszerből. Kedden ígérete szerint az utolsó példányokat is postára adják.

Tavaly 65 ezren jelezték, hogy kellene nekik igazolvány, közülük 37 ezren fizették be az árát. Akik késve fizettek, azok most szintén igazolvány nélkül maradtak.

Az iskolákban lehet ideiglenes diákigazolványt kérniük azoknak, akik valamiért kimaradtak a szeptember eleji osztásból. Ez 60 napig érvényes, és ha adiák hibájából kell kiadni, akkor 360 forintba kerül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32