Felvettek öröme: 'Legalább lesz mit csinálni'

2006.07.27. 09:55
Két felvételiző diákkal beszéltünk. Egyikük bölcsészkarra nem jutott be, másikuk műszaki pályán kezdheti meg egyetemi tanulmányait.

Idén összesen 132 ezren adtak be felvételi kérelmet az egyetemekre, főiskolákra, vagyis 18 ezerrel kevesebben, mint tavaly. A szakemberek szerint alacsonyabbak voltak a ponthatárok a tavalyinál. Pontszámok, információk a felvételiről itt>>>

Krisztina alibizett

"Másodszorra sem vettek sehová, pedig több bölcsészkar több bölcsészszakára is beadtam a jelentkezést - mondta az Indexnek a 121 pontos pécsi Bartha Krisztina. - Valójában alibiztem, tavaly is, most is, a bölcsészkarral időt akartam nyerni, hogy eldönthessem, mit is akarok csinálni."

Nem tudja még, hogy jövőre is felvételizik-e. Úgy érzi, most levegőváltozásra van szüksége, ezért követné barátnői példáját, akik Angliában baby sitterkednek. "Egy év alatt sok minden történhet, talán még arra is rájövök, hogy mi leszek, ha nagy leszek."

Bálintot felvették

A Budapesten frissen érettségizett Fejér Bálint három helyre adta be jelentkezését, műszaki egyetemre, műszaki főiskolára és több egyetem angol szakára. Végül a Szegedi Tudományegyetem mérnök-informatikus szakának levelező képzésén kezdheti meg felsősokú tanulmányait szeptembertől.

"A legjobb a műegyetem lett volna, de nem vagyok túlzottan csalódott, mert elnyertem egy jövőre induló külföldi ösztöndíjat" - mondta Bálint, aki annak örül, hogy egy évig "lesz mit csinálnia".