Durván leszavazták Dávidot a választmányban

Az MDF elnöke a tisztújítás előtti napokban javasolta, hogy két évvel hosszabbítsák meg a pártelnöki megbízatás időtartamát, de az országos választmány szinte egyhangúlag leszavazta az ötletet. Dávid Ibolya szerint csupán arról van szó, hogy a 2009-2010-ben egymásra torlódó három választás miatt dönteni kell, a kampánydömping előtt vagy után legyen-e az újabb elnök-, és párttisztségviselő-választás. Többen viszont azt hangoztatják, hogy túl hosszú lenne a négyéves mandátum a helyét kereső MDF vezetésének.

"Elefánt hátán a pötty, csupán ennyit jelent" - határozta meg az országos választmány állásfoglalásának súlyát saját értékelése alapján Dávid Ibolya.

Dömpingár

Az Index információi szerint ugyanis bár a vasárnapi kongresszuson ötödszörre is több mint nyolcvan százalékkal választották meg ismét Dávidot, két héttel korábban az országos választmányban gyakorlatilag nem talált támogatót ahhoz a javaslatához, hogy a kongresszusi döntés ne a szokásos két évre, hanem három és fél-négy évre adjon mandátumot az elnöknek és a tisztújítási folyamatban megválasztott teljes apparátusnak.


Úgy tudjuk, hogy a választmány egyes tagjai az elnök pozíciójának túlzott megerősítését látták az alapszabálytól teljesen eltérő javaslatban, sőt voltak olyan interpretációk is, amelyek a jelenlegi pártvezetés nehezen kiszámítható politikai irányvonala miatt nem tartották volna tanácsosnak a mandátum jelentős, duplájára történő meghosszabbítását. A választmány ezért úgy döntött, hogy a következő tisztújítást az európai parlamenti választás utánra írják ki. A 2009-es listás szavazás eredménye alapján a párt eldöntheti, hogy hatodszor is bizalmat szavaz-e Dávidnak.

Rövídítés

Dávid Ibolya szerint azonban a választmány állásfoglalása csupán a másfél év időszak három választása, az EP, az országgyűlési és az önkormányzati választás miatt felmerült kérdés egyik megoldási javaslatának elutasítása volt. Az MDF elnöke az Indexnek azt mondta, ő maga vetette fel, hogy a szokatlan torlódás miatt vagy rövidebb, egyéves, vagy hosszabb, 2010 végéig tartó mandátumot kapjanak a párt választott vezetői, hogy a tisztújítás ne zavarja meg a kampányok idején a párt tevékenységét. "Magam javasoltam a párt országos elnökségének, hogy a rövidebb megbízatás mellett döntsön" - szögezte le a pártelnök. A testület így felülírta a választmány két hete hozott döntését, ezért az MDF-ben mégsem az uniós választás utánig, hanem egy évre kapott mandátumot a vezetés.

Éves szint

A két testület különböző döntése miatt a vasárnapi tisztújításon többféle verzió keringett arról, hogy milyen időtartamra szólt a voksolás. Az MDF-ben az országos elnökség döntése alapján jövőre, 2008 tavaszán, vagy őszén zajlik majd le a következő tisztújítás, hogy pontosan mikor lesz Dávid hatodik megmérettetése, azt egy későbbi elnökségi állásfoglalás dönti el. Az MDF alapszabálya szerint az elnök és a választott apparátus két évre kaphat bizalmat, de a választásokhoz hasonló különleges helyzetekre engedélyezi a megszabott időtartamtól való eltérést. A két éves ciklusokat azonban eddig többnyire néhány hónapos, maximum fél éves csúszásokkal tartotta a párt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31