Nem jár mindenkinek diplomás minimálbér ?

Nem minden diplomás kap majd 100 ezer forintos minimálbért - írja a Magyar Hírlap. Egyelőre nem tudni azt sem, mikor számíthat béremelésre az a több mint 10 ezer hivatali ügykezelő és technikai alkalmazott, akiket tavaly kiemeltek a köztisztviselői körből. A szakszervezet az ígéretek betartását kéri a Medgyessy kormánytól.
A választási ígéreteknek megfelelően szeptembertől a pályakezdő, diplomás közalkalmazottak bruttó 100 ezer forintos alapilletményre számíthatnak, ellenben az ugyancsak felsőfokú végzettségű köztisztviselők és szolgálati jogviszonyban álló alkalmazottak egy része szeptemberben ennél kevesebb alapbérrel lesz kénytelen beérni - értesült a Magyar Hírlap.

Néhány százezren kapnának kevesebbet

Jelenleg a köztisztviselői illetményalap 33 ezer forint. Ebből az alapbért szorzószámokkal állapítják meg. Így a közigazgatási pályájukat kezdő diplomás gyakornokok alapbére 60720 forint, a fogalmazóké - attól függően, hány éve dolgoznak - 88480- 97020 forint között mozog. Többek között erre az ellentmondásra hívta fel a figyelmet Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) vezetője Lamperth Mónika belügyminiszterhez írott levelében. Számításaik szerint ez a probléma néhány ezer embert érinthet. Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára a kormányprogramra utalva ugyanakkor evidensnek tartja, hogy a diplomás-minimálbér az egész közszférára, így a közalkalmazottak mellett a köztisztviselőkre is vonatkozik majd.

A szakszervezet az ígértek betartását követeli

Az MKKSZ azt követeli, hogy az illetményalap legkésőbb 2003. január 1-jétől emelkedjen 35600 vagy 36000 forintra, s ezzel együtt a szorzószámok is változzanak. Ám az egyetemet, főiskolát végzett gyakornokok törvény által rögzített kezdő fizetése még ebben az esetben sem érné el a diplomás-minimálbér 100 ezer forintos összegét. Ráadásul a szeptemberi 50 százalékos közalkalmazotti béremelés nem vonatkozik a közszolgálat "mostohagyermekeire", arra a több mint 10 ezer hivatali ügykezelőre és technikai alkalmazottra, akik tavaly július 1-től nem köztisztviselők. Bárdos Judit BRDSZ-vezető Lamperth Mónika belügyminiszterhez írt levelében utal arra, hogy a kampány során Medgyessy Péter ígéretet tett: rendezik a köztisztviselői állományból kiszervezettek jogi helyzetét, és lehetőleg visszaállítják az eredeti állapotot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31