Nyomozók a Domínium Rt.-nél is

Több köbméternyi iratot foglalnak le a nyomozók a Domínium Rt. csévharaszti telephelyén. A Wermer András, a volt kormányfő tanácsadójának érdekeltségébe tartozó cégnél dolgozik ugyanis a Happy End és az Ezüshajó Kft. könyvelője.
Napok óta és feltehetően még napokig válogatnak iratokat a rendőrök a Domínium Rt. csévharaszti telephelyén - értesült az Index. A Happy End és az Ezüsthajó ügyében vizsgálódó nyomozók a két céggel kapcsolatos iratokat, számlákat keresik a Wermer András, a volt kormányfő tanácsadójának érdekeltségébe tartozó cégnél. Itt dolgozik ugyanis a Happy End és az Ezüsthajó könyvelője. A nyomozók eredetileg házkutatásra indultak, Csévharasztiban viszont elálltak szándékuktól, mivel a könyvelő mindenben segít.

Az Index úgy tudja, hogy a rendőrök több köbméternyi irat lefoglalására készülnek, ami napokig is eltarthat. Ezeket először a nyomozók nézik át és rendszerezik. Amíg ez be nem fejeződik, nincs mit vizsgálni, így csak a lefoglalás után várható igazságügyi könyvszakértő kirendelése.

A korábban az Ervin utcában lefoglalt és a Miniszterelnök Hivataltól kölcsönkért iratok alapján a nyomozók először a Happy End és az Ezüsthajó Kft. működését viszgálják át, de nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy később más gazdasági társaságok is felkeltik a nyomozók érdeklődéést.

Lapértesülésekkel ellentétben tanúkat sem hallgattak még meg a május 24-én, hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt elrendelt nyomozás során. Az eljárás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, gyanúsított legkorábban akkor lehet, ha a lefoglalt irtok alapján, megállapítható pénzügyi szabálytalanság vagy jogszabálysértés és beazonosítható annak felelőse is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19