Feljelentés Draskovics ellen

2005.01.14. 07:32
Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Fővárosi Ügyészség egyes adótételek visszatartása miatt a pénzügyminisztériumban. Az ügyészség Balgh Gyula Draskovics Tibor elleni feljelentése alapján kezdett vizsgálatot, mert nem tudta megállapítani a feljelentés valóságtartalmát.

Hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészség kiemelt ügyek osztálya csütörtökön elrendelte a nyomozást a pénzügyminiszter és társai ellen tett feljelentés ügyében - írja a Magyar Nemzet. A 150 milliárd forint kárértékű eljárásnak jelenleg nincs gyanúsítottja. Az Index információi szerint az ügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodát utasította a vizsgálat megkezdésére, a rendőrség pedig már meg is kezdte a nyomozást.

Úgy tudjuk, hogy a Fővárosi Főügyészség azzal indokolta a lépést, hogy nem tudott meggyőződni a pénzügyminiszter ellen érkezett feljelentés valóságtartalmáról. Neve elhallgatását kérő rendőrségi forrásunk szerint a rendőrségen értetlenkedve fogadták a határozatot, mert a nyomozás elrendelése előtt az ügyészségnek is lett volna lehetősége érdemben tájékozódni, így viszont a rendőrség is egy politikai vita szereplőjévé válik.

Az ügy előzménye, hogy Balogh Gyula független országgyűlési képviselő január 3-án közleményben tudatta, hogy feljelentette a minisztert különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és egyéb bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt. A képviselő azzal indokolta lépését, hogy Draskovics szóbeli, majd írásos utasítása alapján az adóhatóság 2004 szeptemberétől kezdődően törvénysértően nem térítette vissza időben az általános forgalmi adót Magyarországon az arra jogosult vállalkozások részére, s ezzel azoknak károkat okozott.

Balogh Gyula szerint a vállalkozókat 150 milliárd forint kár érte azzal, hogy az adóhatóság – a pénzügyminiszter és társai döntése következtében – a törvényes határidőn belül nem térítette vissza az áfát az arra jogosult adóalanyoknak.

Megdöbbent

"Meglepetéssel és megdöbbenéssel láttam a mai lapokban, hogy az ügyészség nyomozást tart szükségesnek egy képtelen feljelentés alapján" - reagált Draskovics Tibor.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy 2004-ben az áfa-bevételek közel 300 milliárd forinttal maradtak el a tervezettől. "Felelős pénzügyminiszternek az a dolga, hogy abban a körben, ahol a szabályok lényegesen megváltoztak, és vélhetően jelentősen megváltozott az adózók magatartása is, fokozott ellenőrzéssel deríttessen fényt az elmaradás okára, és gondoskodjon az adók beszedéséről" - szögezte le, és hozzátette: "én erre esküdtem fel, jó lelkiismerettel intézkedtem a fokozott ellenőrzés bevezetéséről, mert ez szolgálja a költségvetés és ezen keresztül valamennyiünk érdekét".

A miniszter azt mondta, bizonyos abban, hogy ha valaki betekint a dokumentumokba - az APEH számára kiadott utasítások tíz órától a PM honlapján olvashatók -, világosan látni fogja, hogy ennek a felelősségnek és kötelezettségnek megfelelően járt el, tette a dolgát, és teszi tovább a jövőben is.

Az üggyel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelentette, kétségtelen, hogy az APEH áfavisszatartása ügyében minden intézkedés törvényes, szabályos volt, "a pénzügyminiszter azt tette, amit kellett". Katona Tamás, a pénzügyminisztérium a az uniós adószámmal rendelkező cégek szigorú áfa-ellenőrzésével nem rövid távú célokat, így a költségvetés pozíciójának javítását akarta elérni, hanem azt, hogy ne szakadjon meg a gazdaság kifehérítésének folyamata. Mint mondta, az adótételek visszautalásának visszatartása amúgy sem javítana a költségvetés az Európai Uniót érdeklő eredményszemléletű kimutatását.