Mosassa le gépkocsiját Draskovics Tiborral!

Mit tegyen abban az esetben "ha nincs ideje sorban állni az autómosóban, a postán, ha nem akarja egész nap lesni a szerelőt"? Ezekre az alkalmakra vegye igénybe Draskovics Tibor és neje szolgáltatásait, akik háromezer forintos óradíjért mosnak, főznek, takarítanak.

Ötven százalékban tulajdonosa lett az Elintézzük.hu Kft.-nek Draskovics Tibor, volt pénzügyminiszter, írja a HVG. A céget hárommillió forintos törzstőkével tavaly szeptemberben alapították. Az alapítók közt van Draskovics Tibor felesége, a Belügyminisztérium korábbi szóvivője, Salgó Adrienne.

A cégnek a múlt évben 240 ezer forint volt a bevétele, írja a lap. Azt, hogy az idén mekkora lesz, azt még nem tudni, mindenesetre az Index kilencezer forinttal hozzájárult a cég bevételeihez. Csütörtökön ugyanis leteszteltük az Elintézzük.hu autómosó szolgáltatását.

Kevés alkalmazott

Klikk a képre!
Fotó: Nagy Attila

A megrendelést 11 óra 7 perckor adtuk fel a cég honlapján. Előtte felvettük a kapcsolatot egy ügyintézővel, aki csak második próbálkozásunkra vette fel a telefont. Őt ezúton is figyelmeztetjük, az a legidegesítőbb egy szolgálaltótcégnél, ha hosszan kicsörög a telefon.

A cég azt ígérte, hogy egy órán belül személyesen jönnek el az autóért, és valóban: alig több mint egy óra múlva csörgött a telefonunk. Nem egy munkatárs, hanem - legnagyobb meglepetésünkre - maga Salgó Adrienne jelentkezett, hogy megjött az autóért. Igaz, nem a megadott címen várakozott, de a félreértések tisztázása után, hat perc múlva már a szerződés részleteit beszélte meg kollégánkkal az autóban. A szolgáltatás ára óránként 2900 forint, ehhez jön még a mosás és takarítás díja.

Draskovics, a rutinos autómosó

Néhány perc múlva a cégtulajdonos és mindenes Salgó elindult az autómosó irányába, de a sarkon megállt, és felvette az ott várakozó volt pénzügyminisztert. Draskovics és Salgó két éve házasok. Draskovics hárommillió forint bánatpénzt kapott áprilisban, amikor Gyurcsány Ferenc menesztette a pénzügyminiszteri posztról. Ma főállásban a Magyar Villamos Művek Rt. elnöke.

Draskovics életpályája

A saját bevallása szerint több állással is rendelkező, többek között a Magyar Villamos Művek Rt. igazgatóság elnökeként regnáló Draskovics Tibort idén áprilisban menesztette Gyurcsány Ferenc kormányfő a pénzügyminiszteri posztról, amelyet rövid kijelölt miniszteri ténykedés után egy évig tölthetett be. Erős emberi megítélése akkor roppant meg, amikor a kormány élén korábbi főnöke, Medgyessy Péter lemondott. Draskovics miniszteri kinevezése előtt is Medgyessy mellett dolgozott, hosszú ideig vezette a miniszterelnöki kabinetet, a kormányváltás idején pedig éppen Gyurcsány feleségét, Dobrev Klárát váltotta a kampánystáb élén. Az exminiszter a politika előtt a bankvilágban futott be karriert, volt a K&H Bankba beolvadt ABN Ambro hazai vezére is. Bővebben> >

Az egy óra múlva visszatérő Salgó Adrienne elégedetten vette tudomásul, hogy megfelelőnek tartjuk az autó tisztaságát, és kérte, ha bármikor szükségünk van rá, csak szóljunk. Úgy tudjuk, hogy Salgó Adrienne a hét elején hagyta ott a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. kommunikációs igazgatói székét.

Az autó tulajdonosa szerint megfelelően mosták le és takarították ki a járművet, igaz, a motorháztetőn maradt némi folt, viszont ezért nem Salgóék a felelősök. Bár észrevehették volna, úgyhogy talán mégis csak ők.

A teszt után Draskovics Tibor azt nyilatkozta az Indexnek, hogy azért szállt be tulajdonosként felesége cégébe, mert bízik neje ötletének sikerében. A napi operatív munkából ugyanakkor nem veszi ki a részét. "Nem ez az én főállásom" – nyomatékosította a Magyar Villamos Művek igazgatósági elnöke, aki szerint ahhoz képest, hogy a vállalkozás nemrég indult, már most is szép számmal vannak ügyfeleik.

"A férjem nem dolgozik a cégben"

A cikk megjelenése után Salgó Adrienne levelet juttatott el az Indexhez, amiben egyebek közt azt írja, "nagyon büszke vagyok rá, hogy a férjemnek tetszik az ötletem, és támogatja." "Nem a férjem dolgozik a cégben, a férjem mással foglalkozik. Én dolgozom a cégben. Meg más emberek dolgoznak a cégben. A férjem nem dolgozik a cégben. Én ritkán ügyintézek, ha sürgős dolog van, és ez szerintem tökre nem ciki. A férjem elvitt dolgozni, mert szeret."