Beszólások és egyéb megnyilvánulások
A miniszter hozzátette, ez azt célozza, hogy egy hatékonyabb eszközzel lépjenek fel a kábítószer-fogyasztás terjedése ellen. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki módosító javaslatok és "egyéb megnyilvánulások" nagymértékben torzították a valóságot. Mint megjegyezte, ennek legszebb példái azok a levelek, amelyeket néhány képviselő az egyházaknak és iskoláknak küldött. Az ennek kapcsán megfogalmazódott bekiabálásokat a miniszter először úgy kommentálta, hogy "Mi van a gyerekszobával, uraim, a polgári neveltetéssel, ilyesmivel? Baj van vele?" Folytatva beszédét, azt mondta: nem engedhető meg, hogy félrevezessék a lakosságot, és utána a reakciójukra koncepciót építsenek.Európa felé
Bárándy Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a javaslat nem legalizálja a kábítószer-fogyasztást. Közbevetette: "enyhítésről szó sincs, csak érteni kellene a joghoz". Mint mondta, elterelési lehetőséget ad a törvény, ami máshol is létezik a Btk.-ban. Úgy fogalmazott: tény, hogy ezzel nem a nulla tolerancia felé indul el a büntető jogalkotás, hanem Európa felé, az ENSZ által adott irányba. Kitért arra, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények tárgyában beadott javaslatok közül van olyan, amit támogat a kormány. Példaként említette azt, amelyik szerint a kereskedői jellegű magatartást tanúsító elkövető nem bújhat az elterelést eredményező rendelkezések mögé.Minden felkészültséget nélkülözve
A miniszter jelezte, hogy voltak olyan módosító javaslatok is, amelyek nélkülöztek minden szakmai hitelt, felkészültséget és képviselői felelősséget. Talán ha nem foglalkozunk az ilyen színvonalú hozzászólásokkal, akkor hozzásegítünk néhány képviselőt ahhoz, hogy az élet más, olyan területére visszataláljon, ahol ez a magatartás megengedhető - fogalmazott. A Fidesz-frakció ezt követően vonult ki az ülésteremből. Bárándy Péter az óvadékkal és a házi őrizettel kapcsolatban elmondta, hogy a kormány nem támogatja azokat a javaslatokat, amelyek azok hatályba léptetésének elhalasztását célozzák.