Újabb állítás és cáfolat Gy. Németh visszalépéséről

Deutsch Tamás szerint csütörtökön bejelenti visszalépését Demszky Gábor javára az MSZP főpolgármester-jelöltje. Gy. Németh Erzsébet az Index-nek úgy nyilatkozott: kőkeményen végigviszi a kampányát.
Deutsch Tamás szerint csütörtökön a szocialisták kampányzáró nagygyűlésén bejelentik Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-jelölt visszaléptetését.

Koreográfia

A Fidesz budapesti elnöke keddi sajtótájékoztatóján - értesüléseire hivatkozva - elmondta, hogy a Metró újság pénteki számának választási mellékletében már nem szerveznek Gy. Németh Erzsébetet népszerűsítő hirdetéseket. A politikus szerint hiába is tagadják, egy rosszul, de előre megtervezett koreográfia jegyében zajlanak az események.

Cáfolatok

Gy. Németh Erzsébet lapunknak nyilatkozva cáfolta Deutsch Tamás állításait. Mint fogalmazott: hétfőn a jelölőszervezetek és a kampánystáb együttes ülésén végleg eldőlt, hogy nem lép vissza. "Kőkeményen végigkampányolom a hátralévő napokat" - fogalmazott a szocialista politikus.

Lénárt László, Gy. Németh Erzsébet kampányfőnöke sem erősítette meg a Fidesz budapesti elnökének értesüléseit. Mint mondta: a Metro-ban - az eredeti megállapodás szerint - pénteken is jelennek meg Gy. Németh Erzsébetről szóló hirdetések.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19