Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Egészségpénztár vezetőjével üzletel a kabinetfőnök

2007.08.24. 12:46
Az Egészségügyi Minisztérium kabinetfőnöke nemcsak résztulajdonosa egy nemrég nyitott patikának, de közös cégben érdekelt az Axa Egészségpénztár egyik vezetőjével is, amely érdeklődik a több-biztosítós modell iránt is. A tárca szerint ez az üzleti kapcsolat semmilyen előnyt nem jelenthet a cégnek. Müller Katalin, az Egészségpénztár igazgató-helyettese pedig azt hangsúlyozta, nem vesz részt a több-biztosító rendszerről tartott egyeztetéseken.

Az eMeRGency Vital Gyógyszertár Üzemeltető Kft nevű cégben Matejka Zsuzsa, az Egészségügyi Minisztérium kabinetfőnökének egyik tulajdonostársa Müller Katalin, az Axa Egészségpénztár egyik vezetője. Müller Katalin korábban az Uniqa Egészségpénztár ügyvezető igazgatója volt, a július 1-jei fúzió után pedig az Axa Egészségpénztár ügyvezetőigazgató-helyettese lett.

Az Axa ott van azok között a cégek között, amelyek érdeklődést mutatnak a kidolgozás alatt álló több-biztosítós egészségügyi rendszerben való részvétel iránt. Az Axa - más cégekkel együtt - meghívást kapott azokra a minisztériumi egyeztetésekre is, amelyeken az egészségbiztosítási üzletbe beszállni készülő biztosítók vettek részt.

Ismerik egymást

Kérdés, hogy ez az üzleti és személyes kapcsolat nem összeférhetetlen-e, és nem jelenthet-e előnyt az Axának vagy Matejka Zsuzsának. A minisztérium szerint semmilyen összeférhetetlenség nem merülhet fel Matejka Zsuzsa és Müller Katalin üzleti kapcsolata miatt. A tárca ezzel kapcsolatos kérdésünkre azt a választ adta: „a biztosítókat nyilvános eljárás keretében, nem a minisztérium fogja kiválasztani”.

Felhívtuk az ügyben Müller Katalint, az Axa Egészségpénztár igazgató-helyettesét is. Ő azt mondta, nem vesz részt az Egészségpénztár stratégiai döntéseiben, s azokra nincs is hatással. „Nyugodt a lelkiismeretem, nincs olyan információcsere köztünk Matejka Zsuzsával, amely bármilyen előnyt adna az Axának. Egyébként a több-biztosítós rendszerről tartott minisztériumi egyeztetéseken nem is én veszek részt az Axa részéről”, közölte.

„Miután tisztelem Matejka Zsuzsát, ügyelek arra, hogy ez az üzleti és személyes kapcsolat sem őt, sem engem, sem a cégemet ne hozza kellemetlen helyzetbe”, szögezte le Müller Katalin. A MOM parkban alapított gyógyszertárral kapcsolatban azt mondta: eddigi munkája alapján kérték fel arra, hogy társuljon a patika létrehozására megalapított cégbe.

Időben léptek

Arról korábban a HVG számolt be, hogy idén január 30-án alakult meg az eMeRGency Vital Gyógyszertár Üzemeltető Kft. 3 millió forintos alaptőkével. A tulajdonosok Matejka és Müller mellett Radnai Gergely, az egészségügyi reformok kidolgozásával 2003-2004 között megbízott Radnai György fia, Radnai Viktor, és Lantos Endre a Vital Center fogászati hálózat létrehozója voltak. Áprilisban szállt be a cégbe Somody Imre üzletember (Matejka Zsuzsa korábban a Somody Imre által alapított Misszó Egészségügyi Központ vezetője volt).

Ezután alapította meg az eMeRGency Kft. és Radnai Gergely az Evital-MOM Gyógyszertár Kft-t, amely megkapta a jogot arra, hogy a MOM Park bevásárlóközpontban patikát nyisson. Emlékezetes, hogy új patikák megnyitását épp az a patikaliberalizációs törvény tette lehetővé, amelynek kidolgozásában Matejka Zsuzsa is tevékenyen részt vett. Matejka Zsuzsának egy másik gyógyszertárban is van érdekeltsége. Kültagja a Ferihegyi repülőtéren 2006 januárjában patikát nyitó Csanak Bt.- nek.

A köztisztviselők összeférhetetlenségéről szóló törvény szerint köztisztviselő nem lehet gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő, illetve felügyelő-bizottsági tag. Az Egészségügyi Minisztérium szerint ebben az esetben nem áll fenn összeférhetetlenség. A tárca közlése szerint Matejka Zsuzsának 12 százalékos üzletrésze van a cégben, tehát kisebbségi tulajdonos, és jelenleg tulajdonosi jogait sem gyakorolja.

Kitüntetés

A minisztérium azt is közölte, hogy a tárca semmilyen kapcsolatban nem áll az egyes gyógyszertárakkal, nem nyújt nekik sem általános, sem egyedi támogatásokat, a gyógyszertárak a gyógyszerfogyasztóktól származó bevételekből tartják fenn magukat. „A gyógyszertárakra vonatkozó szabályozások általános jellegűek, azaz egy gyógyszertárat létrehozóra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az összes többi patikára, így eleve kizárt, hogy valaki így előnyre tehessen szert”, válaszolta kérdésünkre a tárca sajtóosztálya.

Megkérdeztük azt is, vajon nem visszás-e, hogy résztulajdonosként patikát alapít az, aki részt vett a patikák megnyitását is megkönnyítő törvény kidolgozásában. A minisztérium írásos válaszában az olvasható, hogy „a gyógyszer-gazdaságossági törvénynek több olyan eleme van, amelyben egyértelműen az látszik, hogy nem a magántulajdonos üzleti haszna, hanem a közérdek számít. A törvény és a vizitdíj együttes hatására például jelentősen csökkent a gyógyszerforgalom, s a patikán kívüli gyógyszerárusításról sem állítható, hogy az a patikatulajdonosok üzleti érdekeit szolgálják.”

Augusztus 20-án a Horváth Ágnes egészségügyi miniszter Matejka Zsuzsa kabinetfőnököt a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki.