Olivér
4 °C
8 °C

Tiltakoztak az egri MSZP-sek a tüntetők ellen

2007.02.26. 20:46
Egri szocialista országgyűlési képviselők budapesti sajtótájékoztatójukon tiltakoztak az ellen, hogy lakásaik elé szerveznek tüntetést hétfőn. Az egyik honatya szerint "azért Szicíliában a maffia is tiszteletben tartja a másik családját, úgy látszik, Orbán úrék még ezt sem".

A Heves megyei közgyűlésben a több hónapja tartó patthelyzetet egy fideszes képviselő kilépése, függetlenné válása döntötte el a szocialisták javára. A testület 50-50 százalékos megosztottsága így megszűnt, és az immár független Ambrus Zoltán a szocialistákkal együtt meg is szavazta Sós Tamás MSZP-s politikust megyei közgyűlési elnöknek.

Így elmarad a közgyűlés feloszlatása, amire a fideszesek készültek. Orbán Viktor ennek kapcsán arról nyilatkozott a hét végén: jobban meg kell vizsgálnia jövőben, hogy ki érdemes a Fidesz képviseletére.

Az egri szocialisták tiltakoznak a lakásaik előtti tüntetés miatt

Az egri szocialista országgyűlési képviselők hétfőn viszont budapesti sajtótájékoztatójukon tiltakoztak az ellen, hogy lakásaik elé szerveznek tüntetést ugyanezen a napon.

A politika alja, amikor politikusokat nem vitában késztetnek véleményük elmondására, hanem megzsarolják őket a családjukon, a gyerekükön keresztül - közölte Nagy Imre, Eger volt polgármestere, szocialista országgyűlési képviselő annak kapcsán, hogy többek között az ő lakása elé is tüntetést szerveznek.

Török Zsolt: A maffia tiszteletben tartja a családokat, Orbánék nem

A kormánypárti képviselő szerint e mögött az akció mögött a politika erőszakra, utcai politizálásra való fölbujtása áll, ez elfogadhatatlan számukra. Nagy Imre hozzátette: a jobboldalnak véleményt kellene erről a tüntetésről mondania, például el kellene határolódnia, ha nem ért ezzel egyet.

Török Zsolt országgyűlési képviselő szerint "az egri bátor férfiak", akkor mernek otthonaik elé menni, amikor ők Budapesten a parlamentben dolgoznak. Furának tartja, hogy így próbálnak rájuk nyomást gyakorolni, hiszen "azért Szicíliában a maffia is tiszteletben tartja a vitás kérdéseknél a másik családját, úgy látszik, Orbán úrék még ezt sem tartják tiszteletben".

Sós: Lehet kritizálni, de annak megvannak a színterei

Sós Tamás országgyűlési képviselő, a Heves megyei közgyűlés elnöke azt mondta: a politikájukat lehet kritizálni, de annak megvannak a maga színterei, mint az önkormányzati ülések, vagy a parlament. Szerinte a tüntetőknek gondolniuk kellene a családtagjaikra és a szomszédaikra is.

Sós közölte: nem terveznek politikai riválisaik háza elé ilyen programokat, nem szerveztetnek ilyen rendezvényeket.

Szocialista képviselők otthonai előtt tüntettek Egerben

Nagy Imre háza előtt a politikus felesége fogadta hétfőn este azt a húsz, nemzetiszínű és árpádsávos zászlókat lengető demonstrálót, akik a miniszterelnököt szidalmazták, és "Zsiványnak" nevezték Nagy Imrét, a város volt polgármesterét. "Gyertek a zsiványhoz, Nagy Imre elvtárshoz" - skandálták a politikus háza elé érkező tüntetők, akik "elvtársnőnek" szólították Nagyné Pócsik Borbálát is.

Bognár Ignác, az emlékbizottság tagja a demonstráción azt hangsúlyozta, hogy az egri szocialista képviselők is felelősek azért, hogy folytathatja "ámokfutását" Gyurcsány Ferenc.

Nagyné Pócsik Borbála az MTI érdeklődésére úgy vélekedett: ha a tüntetők el akarták volna mondani a véleményüket a képviselőknek, akkor szemtől-szemben kellett volna ezt megtenni, és nem a családok megfélemlítésére kellett volna törekedniük. Mindenki, aki politikával foglalkozik, pontosan tudja, hogy ülésezik az Országgyűlés, vagyis azok, akik ellen a tüntetők demonstráltak, eleve nem tartózkodhattak otthon - tette hozzá, majd hozzátette: azért nézett szembe a demonstrálókkal, mert véleménye szerint a jelenlegi helyzetben nem szabad meghátrálni.

"Piszkos gazember, disznó, gyere ki az óladból" - ilyen és ehhez hasonló szitkokat kiáltoztak a tüntetők Török Zsolt képviselő otthona előtt, ám a második helyszínen senkit nem találtak otthon. Szíki Károly, az emlékbizottság vezetője elmondta, hogy folytatják demonstrációsorozatot. A tervek szerint szerdán Sós Tamás és Korózs Lajos egri szocialista képviselők otthonai elé vonulnak.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?