Perrel követelik vissza az egyetemtől a pénzt

2006.04.04. 15:03
Jogtalan díjfizetés miatt pert indítottak A Szegedi Tudományegyetem ellen.

Próbaper indult a Szegedi Tudományegyetem ellen, mivel az egyetem Budapest Média Intézetének több hallgatója sérelmezte, hogy jogtalan díjfizetésre kötelezték tanulmányaik során. Schöberl Márton, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökségi tagja elmondta, a diákok jogi képviseletét és a per költségeit a HÖOK vállalta magára.

Változtatott gyakorlatán

A hallgatók a perrel precedenst kívánnak teremteni azoknak a hallgatóknak, akik hasonló helyzetben vannak. Az egyetem már változtatott jogsértő gyakorlatán, és ma máshogy hirdeti a képzést, mint korábban. "Ha nem volt jogsértő a korábbi gyakorlat, akkor miért változtattak rajta?" - tette fel a kérdést.

A próbapert indító Swiderski Erika közölte: 2004-ben végzett a BMI-ben, s összesen 860 ezer forintot kellett fizetnie - szerinte jogtalanul - tanulmányaiért. Kezdetben félévente 80 ezer forintot kellett befizetnie, majd ez az összeg a harmadik évtől 90 ezer forintra nőtt.

Államilag finanszírozott

A Szegedi Tudományegyetem három levelező tagozatos, államilag finanszírozott, kommunikáció szakos hallgatója még 2005 tavaszán fordult az oktatási jogok biztosához. A diákok kifogásolták, hogy bár államilag finanszírozott képzésre járnak, mégis 80 ezer forintot kellett félévente befizetniük a Média Menedzser Oktató Kft. számlájára fejlesztés címén.

A hallgatók csak akkor iratkozhattak be az intézetbe a következő félévre, ha befizették ezt az összeget. Az eset kapcsán Aáry-Tamás Lajos azt az álláspontot alakította ki, hogy ilyen címen nem szedhető díj a diákoktól. Később hasonló tartalmú álláspontot fogalmazott meg a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Kodolányi János Főiskola és Modern Üzleti Tudományok Főiskolája esetében is.

A perre való tekintettel a Szegedi Tudományegyetem nem akar az ügyben nyilatkozni, közölte az MTI-vel Keczer Gabriella, az intézmény szóvivője.