Egy hét múlva ítélkeznek Medgyessy sajtóperében

A bíróság elnapolta a Medgyessy Péter kontra Magyar Nemzet, Magyar Demokrata pert, mert a lapok bizonyítási eljárást kezdeményeztek. Ennek keretében tanúként hallgatják majd meg a Gresham Palota eladását megszavazó szocialista képviselőket és a Magyar Demokrata cikkét jegyző újságírót is.
Bizonyítási eljárás miatt elnapolta a Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt, illetve cége, a Medgyessy Tanácsadó Kft. által a Magyar Demokrata és a Magyar Nemzet című újságok ellen indított sajtó-helyreigazítási pert pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). A felperes azt kifogásolta, hogy a Magyar Demokrata című hetilap 2001. évi 46. számában megjelent egyik írásban, meg nem erősített információkra hivatkozva, azt közlik, hogy az V. kerületi képviselők a Gresham-palota kapcsán 1998 karácsonyán különböző nagyságú pénzösszegeket kaptak Medgyessy Péter cégétől.

A kereset szerint a Magyar Nemzet 2001. november 15-i száma a Magyar Demokratára hivatkozva átvette a valótlan állítást. Az alperesek a kereset elutasítását kérték, mivel az szerintük sem tartalmi, sem formai szempontból nem felel meg a sajtó-helyreigazítás kritériumainak. Az alpereseket képviselő ügyvédek előadása szerint sajtó-helyreigazítás keretében nincs lehetőség bocsánatkérésre kötelezésnek, továbbá a lapokban leírtak és a helyreigazítási kereset tartalma nem áll összhangban egymással.

A bíróságon a felperes és az alperesek között kisebb jogértelmezési vita zajlott le, ugyanis előbbi védője szerint az ügy eldöntéséhez nem szükséges tanúk meghallgatása, míg a két lap ügyvédjei szerint tanúként meg kell hallgatni a kerületi szocialista frakció tagjait, illetve a cikk szerzőjét is.

A bíróság rövid tanácskozás után helyt adott az alperesek kérelmének, így 2002. január 10-ére elnapolta a tárgyalást, amikor az ügyben több tanút hallgatnak meg, s várhatóan elsőfokú ítélet is születik.

A bíróság a délután folyamán egy másik sajtó-helyreigazítási pert is tárgyalt, amelyet az V. kerületi szocialista frakció képviselői indítottak a Magyar Demokrata és a Magyar Nemzet című újságok szerkesztősége ellen. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ezt a sajtópert is január 10-ére halasztotta el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25