Elkapták az angyalföldi prostituáltak feltételezett gyilkosát

2000.08.07. 12:23
Kétszer is el kellett fogni azt a 23 éves ukrán állampolgárságú, de magyar származású fiatalembert, aki végül beismerte az angyalföldi kéjgyilkosságok elkövetését - jelentette be Doszpot Péter, alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a prostituáltak elleni gyilkosságok nyomozására létrehozott speciális csoport vezetője hétfői sajtótájékoztatóján. A BRFK egyelőre nem oszlatta fel különleges egységét, mert S. Árpád nem ismerte be a két korábbi, szintén örömlányok életét követelő gyilkosságot.
Doszpot Péter kisebb-nagyobb ellentmondásokba keveredett a hétfői sajtótájékoztatón, amikor a gyilkosságok részleteiről számolt be. Először azt mondta, hogy a lakásán kapták el a feltételezett tettest, ám utóbb - a Népszabadság újságírójának kérdésére - elismerte, hogy kétszer kellett elfogni a magyar nemzetiségű ukrán állampolgárságú gyanúsítottat, és másodszor már közterületen (nem hivatalos információk szerint egy pályaudvar közelében) vették őrizetbe.

Kétszer is elfogták a gyanúsítottat

A rendőrség egyébként péntek éjjel kapta el először S. Árpádot, ám szombaton hajnali négykor szabadon engedték, mert nem volt elegendő bizonyíték ellene, s addig ő sem tett beismerő vallomást. Négy órával később újra elfogták az 1998 óta Budapesten élő, asztalosműhelyben dolgozó 23 éves fiatalembert. Doszpot és munkatársai igen homályosan számoltak be az eljárásról, csak az újságírók egy-egy részletre rávilágító kérdéseiből lehetett sejteni, hogy mi is történhetett.

Valószínű, hogy a rendőrök szabadon engedése után is figyelték a gyanúsítottat. S. Árpád szombat délelőtt ismerte be tettét - amelyet szinte bizonyosan egyedül követett el.

A rendőrök elmondták: egyelőre szakértői véleményekre várnak, amelyek azt hivatottak tisztázni, hogy valóban sorozatgyilkosság történt-e. Az elkövetési mód ugyanarra elkövetőre utal, ám ezt még a továbbiakban szakvéleményekkel is alá kell támasztani. Éppen ezért a rendőrség arra törekszik, hogy tisztázza - a helyszíneken talált nyomok és más bizonyítékok felhasználásával -, hogy S. Árpád követte-e el a másik két gyilkosságot is, ahol az áldozatokat kísértetiesen hasonló módszerrel ölték meg.

S. Árpád csak két gyilkosságot ismert el

S. Árpád ugyanis csak a július 21-i angyalföldi kettősgyilkosságot ismerte el. A gyanúsított már a helyszínen is megmutatta a rendőröknek, hogyan hajtotta végre tettét. A feltételezett gyilkost így már alapos gyanú alapján vezetik hétfőn a bíróság elé, amely letartóztatásáról dönthet.

Mint utólag megtudtuk, a nyomozók kilenc-tíz napot dolgoztak azon, hogy a legutóbbi gyilkosság helyszínén talált nyomok, illetve a tanúkihallgatások alapján eljussanak a feltételezett tettesig. Volt persze rajta kívül egy másik gyanúsított is, többek között emiatt engedték el S.-t korábban.

Sokáig sötétben tapogatóztak

Doszpot Péter hétfőn cáfolta, hogy a rendőrség fantomképet készített volna a feltételezett elkövetőről: szerinte a sötétben tapogatóztak, több mint háromszáz embert kihallgattak, s ezután sikerült nyomára bukkanniuk a rendőrségi nyilvántartásokban nem szereplő férfinak. (Azóta már az ukrán hatóságoknál is érdeklődtek S. Árpádról.)

A nyomozás részleteiről nagyon keveset árultak el a gyilkossági csoport munkatársai: azt azonban nem titkolták, hogy a bűncselekmények helyszínein tapasztaltak alapján olyan elkövetőt kerestek, aki ,,szado-mazo-jellegű szolgáltatásokat" keresett prostituáltaknál.

A másik szálat a nyomozók számára az jelentette, hogy ,,sziszifuszi munkával", rendkívül részletes adatgyűjtéssel sikerült egy olyan gyilkosság csaknem pontos időpontját megállapítaniuk, amelyet csupán hét nappal az elkövetés után fedeztek föl. Az eset július 21-én, tizenkilenc óra harminc perc és húsz óra között történt, de csak 28-án fedezték föl.

Mindezek után az áldozatok ügyfélkörét próbálták azonosítani, hiszen azt már sejtették, hogy a prostituáltak ismerték az elkövetőt, aki - mint utóbb kiderült - visszatérő vendégük volt.

Végül így jutottak el S. Árpádhoz, akiről egyelőre nem lehet tudni, hogy miért követte el a gyilkosságokat. Doszpot Péter elmondta: a különleges vizsgálócsoport egyelőre továbbra is együttmarad, miután igazolniuk kell S. Árpád szerepét a másik két bűncselekmény elkövetésében, vagy pedig folytatniuk kell a nyomozást az esetleges ,,újabb" tettes után.



  • Tippek
  • Bankszámla