Összesen majdnem harmincezer szavazat érkezett. A 18-as toplista elemzésében ezúttal vendégpolitológus segítette az Indexet: az erről az oldaláról talán kevésbé ismert híresség, Görög Zita Sminkesének Szomszédja (innentől GZSSz). Elég, ha annyit mondunk, régebben hordja ugyanazt a pulóvert, mint a műfaj etalonja, Tölgyessy Péter.
A számadatok gyorsértékelése után a mezőny öt, szavazatszámban markánsan elkülönülő csoportra oszlott. A szakértőnkkel való konzultáció után ezeket a következőképpen neveztük el: Medgyessy Péter, Viccnek is rosszak, Reménytelen középmezőny, Élboly, Valódi esélyesek. Lássuk tehát a potenciális köztársaságielnök-jelöltek 18-as mezőnyét, a végétől a győztesig.
Medgyessy Péter
GZSSz: Nem sokan álmodtak tehát arról, hogy a nyugati drogturisták kedvéért Budapest új nevezetessége a Sándor-palota erkélyén önnön nyelvével birkózó, fess úriember legyen. Nagy kár érte, így tuti egy nagypapaszerű tudós fog befutni.
Viccnek is rosszak
GZSSz: Na jó, Gönczöl eleve viszalépett, minek szavaztak volna rá. Göncz Kingáról szerintem kevesebb embernek van bármiféle véleménye, mint az Index szerkesztősége melletti Charlie kocsma pultosáról, hiába volt népszerűbb a papa John Lennonnál. Sejteni lehetett, hogy Lévai "Önjelölt" Katalinról nem születnek népdalok azután, hogy olyan támogatókkal bontott zászlót, mint Csányi Sándor , Erős János szocialistaközeli bankár és Demján Sándor. A kategóriát pedig Hornról és Friderikuszról neveztem el.
Reménytelen középmezőny
Az ide sorolt idős és középkorú férfiak támogatottsága a csekélynél több, de átlagosan harmad annyian sem szavaztak rájuk, mint az élmezőny tagjaira.
GZSSZ: Erre szokta mondani Görög Zita Sminkese, hogy egy afgán agár nem csinál nyarat. Akkor sem, ha egy éltes popzenész megnyúzza, a gereznát pedig bedauerolva és kiszőkítve a fejére kötözi. Stadler Józsefet meg direkt sajnálom. Bár minden tiszteletem Göncz Árpádnéé és Mádl Dalmáé, de az azért nem sanszos, hogy az ő poszterüket ragasszam az öltözőszekrény ajtajára a gerelyhajító klubban, ahová járok. Stadler mester asszonyairól bezzeg van 5 gigabájtnyi celebfotóm.
Az élmezőny
Akit ebbe a csoportba soroltak a szavazók, az legalább elmondhatja magáról, hogy az online választók körében markáns tábora létezik.
Valódi esélyesek
A Veszely-akta
Aztán beszéltünk és leveleztünk több tucatnyi szavazóval, sőt elértük a Veszely Gyula Fan Club elnökét is. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a professzort egy jól szervezett, de abszolút spontán népi-diákos akció emelte a rivaldafénybe. Márpedig ilyent bármelyik jelölt rajongói összehozhattak volna. A profin kommunikáló műegyetemisták és holdudvarunk tehát nem lebecsülendő lobbierő. A Fan Club elnöke - aki a jelek szerint nagy csínytevő, de az egyetemen emberileg csípte az öreget - például a következőket írta: a kérdésedre pedig a válasz: részemről nem történt semmi manipuláció, de mögöttem álltak a következő szponzorok:
Külügyminisztérium,
Siemens,
OTP,
IBM,
GE Medical,
Schönherz Kollégium,
a Veszely Fan Club teljes létszámban,
és még sokan mások. Hevenyészett közvélemény-kutatásunk szerint a sokan mások nagy többsége protest szavazó volt és azt gondolta, ha a diákjai ennyire veszkődnek miatta, akkor Veszelyben nyilván van valami.
Veszely megszólal, majd elnémul
A parlamenti pártok vezetőinek riadóztatása után telefonon kapcsolatba léptünk a professzorral. Első kérdésünk az lett volna, hogy tervezi-e Faraday-kalicka felállítását a Sándor-palota előtt, de megelőzött azzal, hogy várta a hívásunkat. A szavazós játékot végig - és bevallása szerint élvezettel - figyelő győztes a vegyes mezőnyre és meg nem nevezett okokra hivatkozva végül nem válaszolt sem a kalickás, sem semmilyen más kérdésre. Lelkesedésünket ez csak tüzelte. Szóval nem csak arra képes, hogy generációkat mozgasson meg, de szerény is. A programjáról viszont nem tudtunk meg sokat. Görög Zita Sminkesének Szomszédjával együtt így azzal zárjuk a játékot, hogy az online népnek már van jelöltje, aki végül is nem mondta, hogy visszautasítaná a pártok felkérését. Kedves tanácstalan frakciók, lehet próbálkozni.