OM: sérültek az ELTE hallgatók jogai

2003.09.19. 18:27
Az Oktatási Minisztérium szakmai véleménye szerint a hallgatók jogai sérülnek akkor, ha egy egyetem korábban biztosította a második szak államilag finanszírozott formában történő elvégzését, szabályzatában nem korlátozta azt, és a hallgatókat nem tájékoztatta arról, hogy tanulmányaikat ily módon nem folytathatják a képzés végéig - közölte a szaktárca pénteken.
Az OM annak kapcsán foglalt állást, hogy az ELTE egyes hallgatói sérelmezték, hogy ez év őszétől már költségtérítést kell fizetniük "B-szakosként" a politológia képzésért.

A minisztériumnak nincs beleszólása

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek viszont az az álláspontja, hogy a bölcsészettudományi karról az újonnan alakult társadalomtudományi karra került szakokon párhuzamos formában, tehát költségtérítéses képzésben folytathatók a tanulmányok.

Az oktatási tárca ugyanakkor tudatta, hogy a felsőoktatási törvény módosítása értelmében a hallgatói jogorvoslat feltételeinek megteremtése intézményi hatáskörbe tartozik. Ha ezt a hallgató nem fogadja el, lehetősége van bírósághoz fordulni, a minisztériumnak azonban az intézményi működésbe közvetlen beavatkozásra nincs lehetősége.

A szaktárca írásos háttéranyagában felidézi, hogy a bölcsészkarokon elsősorban a tanárképzés miatt általános gyakorlat volt a kétszakos képzés. A '90-es évek elején először az ELTE-n, majd a többi tudományegyetemen is lehetőséget biztosítottak az egyszakos képzésre, de az ily módon felvételt nyert hallgatók jelentős része élt azzal, hogy második szakot is felvegyen. Akik így vettek fel szakot, költségtérítéses képzésre kerültek.

Az ELTE, illetve a bölcsészettudományi kar ugyanakkor helyi mérlegelés alapján lehetővé tette, hogy ezek a hallgatók ne fizessenek költségtérítést, és államilag finanszírozott képzésben folytassák tanulmányaikat.

A probléma most abból adódott, hogy a több évet már elvégző hallgatók az egyetem ez évi döntése alapján tanulmányaikat csak költségtérítéses formában folytathatnák.