Bűncselekmény áldozata is lehet az Emődről eltűnt kislány

A miskolci rendőrkapitány szerint nem kizárt, hogy bűncselekmény áldozata lett az Emődről eltűnt 2 éves kislány. A gyermek kutyája vasárnap előkerült, hazament a szülők házába, a kislányt tovább keresték, de nem találták.

"Sajnos ki kell mondani, hogy ha a gyerek itt kóborolt volna az elmúlt napokban a környéken, akkor már nincs életben, az más kérdés persze, hogy ha így lett volna, akkor a kutatócsoportnak már meg kellett volna találni őt - nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Pásztor Albert, a Miskolc Városi Rendőrkapitányság vezetője.

A rendőrkapitány szerint a terepkutatással le kell állni, és a konkrét bejelentéseket, információkat vizsgálják tovább. "Vannak verzióink arra vonatkozóan mi történhetett a kislánnyal, bűnügyi vonatkozásúak is" - mondta.

Lehóczki László, a miskolci Spider mentőcsapat vezetője a Hírügynökségnek elmondta: a kutya elvileg akkor hagyja ott a gazdáját, ha már nem érzi rajta a megszokott szagot. Ez azt a verziót támasztja alá, hogy a kislány már nem él.

Ugyanakkor Lehóczki furcsának tartotta, hogy az előkerült kutyán nincs semmiféle sérülés, se bogáncs. A kutatáshoz 20-25 kutyát vetettek be, de a rossz terepviszonyok miatt mindegyiküknek lett kisebb-nagyobb sérülése. Ez viszont arra enged következtetni, hogy a kutya nem a környékbeli bozótosban sétált kedd óta.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32