Tartozott a fővállalkozó, bontani kezdték az épületet

2008.09.25. 12:12
Egy cég épületének bontásába kezdett a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) negyven tagja Szegeden, mert álláspontjuk szerint a fővállalkozó összesen 22 millió forinttal adósa maradt egy Baranya megyei alvállalkozójának. Egy kapuszárny kiemelése után azonban az akciót egy hétre felfüggesztették, mert az ingatlant felszólításuk ellenére nem ürítette ki a tulajdonos.

Szűcs László, Baranya megyei vállalkozó négy turisztikai építmény építőmesteri munkáit végezte el az év elején a Dráva-projekt keretében. A munkáért 44 millió forintot kellett volna kapnia, de a fővállalkozó csak 22 milliót utalt át.

Többször felszólította a cég tulajdonosát a tartozás rendezésére, aki erre nem volt hajlandó, mondta el a vállalkozó. Ezért bírósághoz fordult, ám az eljárás évekig tarthat, vállalkozását pedig a teljes ellehetetlenülés fenyegeti.

Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke a szegedi ingatlan előtt közölte, telefonon és levélben is megkereste a fővállalkozó cég tulajdonosát és felszólította, vegye fel a kapcsolatot Szűcs Lászlóval és egyezzenek meg a munka kifizetéséről.

Azt is tudatta, hogy amennyiben ez nem történik meg, a követelést kiterjesztik a fővállalkozó valamennyi céges és magán ingatlanára, elkezdik azok bontását, s addig folytatják, amíg Szűcs László nem jut munkája ellenértékéhez.

A szervezet elnöke szerint lépésükhöz a jogi alapot az adja, hogy a szegedi cég vezetője a munka ellenértékét a jogos tulajdonostól elvonja, és saját üzleti vagy magán céljaira fordítja, annak ellenére, hogy azt a beruházás megrendelőjétől megkapta.

Éliás Ádám úgy fogalmazott: a hazai építőiparban általános jelenséggé vált az, ami Szűcs Lászlóval történt. Azoknak azonban, akik családok százait tönkre téve jutnak vagyonhoz, előbb-utóbb el kell számolniuk; még akkor is, ha a jelenlegi jogszabályok és különösen a joggyakorlat nem biztosít gyors megoldást.