Szerdától fegyveresek vigyáznak az érettségi feladatokra

2005.04.13. 17:34
Szigorított őrizetet ígért az Oktatási Minisztérium az idei érettségi feladatsoroknak, miután a Magyar Nemzet szerdán közölte: a Közbeszerzési Értesítőből tudni lehet, hol van a feladatok szupertitkos raktára. Szlovákiában a megoldásokkal együtt osztották ki az érettségi feladatokat a vizsgázóknak.

Megerősített védelmet ígért az érettségi feladatoknak szerdai közleményében az Oktatási Minisztérium (OM). Mint "Az ellendrukkerségnek is van határa" című írásban fogalmaztak, akkora kockázatot jelent, hogy a Magyar Nemzet nyilvánosságra hozta a helyszínt, ahol a feladatsorokat tárolják, hogy "a mai naptól megerősített fegyveres szolgálat védi az épületet".

Nyilvános a bizalmas

Az OM a Magyar Nemzet szerdai írására reagált, amelyből kiderül: a bárki által beszerezhető Közbeszerzési Értesítőben megírták, hol tárolják az idei érettségi feladatsorokat, pedig ez az információ elméletileg szigorúan bizalmas lenne. A XXII. kerületi telepen az alkalmazottak négy órakor hazamennek, ez után néhány biztonsági őr veszi át a bekamerázott raktár őrzését, tudta meg a lap a helyszínen. A 114 vizsgatárgy emelt és középszintű feladatlapjai iskolánként három közepes méretű ládában férnek el, így igen nagy hely kell a tárolásukhoz.

Az OM szerda délután közölte, a logisztikai központ január eleje óta nyugodt körülmények között, zavartalanul működik. Mint írják, az érettségi lebonyolításáért felelős Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont közbeszerzési eljárással választotta ki a telephelyet, ahol biztonságosan tárolhatók a feladatsorok.

Az OM közleménye szerint a Magyar Nemzet 116 ezer diák érettségijét próbálta megzavarni a cikkel. A szaktárca felhívja a figyelmet: a lap "közlésével nem a feladatok kerültek nyilvánosságra, csak az a helyszín, ahol a feladatlapokat őrzik".

Szlovákiában nagyobb a fiaskó
A kidolgozott válaszokkal együtt kapták meg a matematika-érettségi vizsgák tesztkérdéseit a szlovákiai középiskolákban most érettségiző diákok, adta hírül az MTI. Az oktatási minisztérium egyelőre nem tud magyarázatot adni a botrányos esemény okaira. Feltehetően emberi mulasztás történt, de a szándékosság sem zárható ki, vélekedett a tárca szóvivője, aki jelezte: a történtek miatt "fejek hullnak majd a kosárba". A minisztérium válságstábot hozott létre, mivel a szlovák nyelv és irodalom, valamint az angol nyelvvizsgák tesztanyagaival kapcsolatosan is problémák merültek fel. A tárca később dönt arról, hogy meg kell-e ismételni a vizsgát.