Medgyessy méltó '56-os emlékművet ígér 2006-ra

Mádl Ferenc köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére Nagy Imre Érdemrenddel tüntette ki Göncz Árpád volt államfőt, Darvas Iván színművészt, Méray Tibor író, újságírót, Juhász Attilát, a POFOSZ Nógrád megyei elnökét és Lucza Béla 1956-os forradalmárt. A miniszterelnök közölte: 2006-ra,a forradalom 50. évfordulójára méltó emlékmű készül.
Mádl Ferenc köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére Nagy Imre Érdemrenddel tüntette ki Göncz Árpád volt államfőt, Darvas Iván színművészt, Méray Tibor író, újságírót, Juhász Attilát, a POFOSZ Nógrád megyei elnökét és Lucza Béla 1956-os forradalmárt. A Nagy Imre Érdemrendet, amelyet az Országgyűlés ez év szeptember 17-én alapított, a nemzeti ünnep alkalmából első alkalommal adták át

Medgyessy Péter miniszterelnök beszédében hangsúlyozta, hogy számára október 23-a a szabadság, a demokrácia és a nemzeti elkötelezettség ünnepe. "Célunk, hogy ma hitünkkel és tetteinkkel is bizonyítsuk, a nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormánya vállalja hagyományait és hű október 23-a eszményeihez" - jelentette ki.

A kormányfő kijelentette: terveik szerint 2006-ban, a forradalom ötvenedik évfordulóján méltó nemzeti emlékművel tiszteleghetünk '56 hősei és áldozatai előtt.

A kitüntetettekről szólva megjegyezte, hogy Méray Tibor, Darvas Iván és Göncz Árpád széles körben ismertek. Kiemelte, hogy Juhász Attila tizennyolc éves fiatalként vett részt a forradalomban. Lucza Bélát említve utalt arra, hogy az egykori csepeli munkást annak idején szovjet katonák megpróbálták kivégezni, de ő életben maradt, a lövések következtében viszont elvesztette mindkét szeme világát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37