Erdő Péter lett Paskai utódja

Erdő Pétert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorát nevezte ki esztergomi érsekké II. János Pál pápa. Elődje, Paskai László májusban töltötte be 75. életévét, s ebben a korban az egyházi törvények értelmében fel kell ajánlania lemondását.
A várakozásokkal ellentétben nem a hazai katolikus körökben legesélyesbbnek tartott Seregély István egri érsek, a pöspöki konferencia elnöke került az esztergom-budapesti főegyházmegye élére. A távozó Paskai László bíboros helyére a Szentszék szombaton Erdő Péter segédpüspököt nevezte ki.

Féléves várakozás után

Mint emlékezetes, Paskai bíboros májusban a kánonjog követelményeinek megfelelően 75. életévének betöltésekor nyújtotta be lemondását a pápának. Az egyházi törvénykönyvben foglaltak ellenére a Vatikán számára fenn áll a lehetőség, hogy hivatalában tartja a korhatárt elért érseket, II. János Pál Paskai utódjának kijelölésével, legalábbis a döntés kihirdetésével fél évet várt.

A szombaton közzétett hivatalos közlemény szerint az 50 éves Erdő Péter székesfehérvári segédpüspök, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora ülhet az esztergomi prímási székbe. Erdő nemzetközi hírű kánonjogász, aki meg nem erősített, de nem is cáfolt sajtóhírek szerint az Opus Dei szervezetnek is tagja. Erdő Péteren kívül a lehetséges jelöltek között volt Ternyák Csaba érsek, a Papi Kongregáció titkára, az eddigi prímást munkájában segítő Splányi Antal és Beer Miklós, illetve Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök, de felmerült az a lehetőség is, hogy Seregély István, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke vezesse tovább a főegyházmegyét.

Életrajzok
Erdő Péter 1952. június 25-én született Budapesten. Filozófiai és teológiai tanulmányait az esztergomi és a budapesti szemináriumban végezte. 1975. június 18-án szentelték pappá. 1977-1980 között Rómában tanult, ahol teológiából és egyházjogból szerzett diplomát. Erdő Péter 1986-tól a Gregoriana Pápai Egyetem megbízott professzora. 1997-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológiai Karának dékánjává, 1998-ban az intézmény rektorává nevezték ki. II. János Pál pápa 1999. november 5-én Puppi-i címzetes püspökké, a székesfehérvári egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. Erdő Pétert a katolikus egyházfő 2000. január 6-án szentelte püspökké Rómában.

Paskai László 1927. május 8-án született Szegeden. Tanulmányait a szegedi piaristáknál végezte, majd 1945-ben a ferences rendbe jelentkezett. Paskai Lászlót 1951. március 3-án szentelték pappá. 1978. március 2-án címzetes püspökké és veszprémi apostoli kormányzóvá, majd 1979. március 31-én veszprémi megyés püspökké nevezték ki. 1982-től kalocsai koadjutor érsek, 1987-tol esztergomi érsek, 1988. június 28-án a pápa bíborossá emelte. 1986 júliusától 1990 szeptemberéig látta el a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöki tisztét. Az érseki hivatal közleménye Paskai László több mint 14 éves bíborosi munkájának időszakából az 1991-es évet illetően kiemeli II. János Pál pápa első lelkipásztori látogatását és Mindszenty József néhai bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek földi maradványainak Magyarországra hozatalát. Paskai László az esztergomi Simor-otthonba vonul vissza.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32