Újabb tüntetés az Erzsébet hídon

2003.06.29. 19:21
A tavalyi demonstráció évfordulóján ismét felvonuló jobboldali tüntetők a rendőrséggel nem egyeztetnek, és ezúttal csak a járdát foglalják el. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője megdöbbent azon, hogy a demonstráció szervezői között a sajtóhírek szerint a Fidesszel kapcsolatot tartó polgári köri mozgalom egyes szervezetei is ott vannak. A Fidesz szerint Lendvainak szüksége van a nyári pihenőre.
Július 4-én ismét "elfoglalják" az Erzsébet hidat a jobboldali tüntetők, most azonban csak a járdákon kívánnak megemlékezni az egy évvel ezelőtti blokádról, amely teljesen megbénította a híd és a város fogalmát. A tavalyi demonstráció egy éves évfordulójára szervezett tüntetés témája már nem a szavazatok újraszámlálása. A Szabad Magyarországért Mozgalom felhívása szerint a rendezvény "az emberi, a demokratikus és állampolgári jogok", "a politikamentes közrend és közbiztonság" és a "privatizáció leállítása" mellett szállna síkra.

"Az egyeztetést visszautasítottuk, ragaszkodunk ahhoz, hogy a megemlékezést az eredeti elképzelések szerint, azaz a híd két szélén lévő járdákon tartsuk meg" - közölte Kocsis Imre, a szervezet elnöke, megjegyezve, hogy a rendőrséggel korábban már több problémájuk is adódott rendezvények szervezése kapcsán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa az MTI kérdésére megerősítette a Lelkiismeret '88 csoport vezetője által közölteket, azt azonban nem kívánta elmondani, hogy a rendőrség tudomásul veszi-e a bejelentést.

A többek közt a Horthy Miklós Társaság, a Trianon Társaság, az 56-os Magyarok Világszövetsége, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Magyar Nemzeti Front által is támogatott megmozdulás résztvevői ezen túl "az elmúlt egy év kormányzati munkáját" is értékelni kívánják, miközben az Erzsébet híd budai lábától átvonulnak a Kossuth-térre.

Az Ébredés napja fantázianevű rendezvény szervezői a fentieken túl a síp-, duda- és dobszót is megemlítették programjukban, amelyről a polgári körök honlapja adott hírt. A koncepciótlan rendőri fellépésről elhíresült megmozdulás ezévi felvonását a Népszava információi szerint engedélyezte a rendőrség. A Lelkiismeret '88 csoport bejelentette a rendezvényt a rendőrségen, melynek nyomán a hatóságok egyeztető tárgyalásokat kezdeményeztek, de a szervezet illetékesei visszautasították a rendőrséggel való egyeztetést.

Lendvai Ildikó megdöbbent
Az MSZP képviselőcsoportja megdöbbenéssel értesült arról, hogy a hídfoglalás évfordulóját megünneplő demonstráció szervezői között a sajtóhírek szerint a Fidesszel kapcsolatot tartó polgári köri mozgalom egyes szervezetei is ott vannak - olvasható Lendvai Ildikó közleményében, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-hez. Megdöbbentő, hogy a tüntetés jelszavai furcsán egybecsengenek a lisszaboni nyilatkozat vádjaival és a Fidesz legutóbbi privatizációellenes felhívásaival - áll a dokumentumban. "Ha a Fidesz valóban aggódik az emberi jogokért, akkor most nem kell Lisszabonig szaladnia" - szögezi le Lendvai Ildikó.
Mint írja, elég egy telefon a polgári körök szervezőinek, elég bekopogni a mozgalom koordinálását végző Hende Csabához, elég egy felhívás a Polgári Körök honlapjára, ami egyértelművé teszi: "a polgárok szabadságát súlyosan korlátozó hídblokád az emberi jogokat sértő, törvénytelen akció volt, emléknapként való ünneplését, még ha most engedélyt is kérnek rá, a Fidesz sem közvetve, sem közvetlenül nem támogatja".

Ideje lenne már, hogy Lendvai Ildikó és a szocialisták a kormányzati munkával járó feszültséget ne a polgárok folyamatos riogatásával próbálják levezetni, hanem nyugodt, építő munkával az ország javára tevékenykedjenek - közölte a Fidesz parlamenti frakciója az MTI-vel közleményben vasárnap.
"Lendvai Ildikó mai sajtóközleménye azt mutatja, nagy szüksége van már a nyári pihenésre" - reagált a Fidesz a szocialista politikus közleményére. Lendvai Ildikó az elmúlt hetekben már belegabalyodott a szocialisták által kreált összeesküvés-elméletbe, amely Medgyessy Pétert volt hivatott kimenekíteni az állami tisztségviselőkről készült titkos jelentések ügyéből - áll a Fidesz közleményében.