Megszüntették az eljárást az egyik Erzsébet hídi tüntetővel szemben

A bíróság megszüntette Babinecz Lászlóval szemben az eljárást, mivel a rendőrség jogi képviselője nem ment el a tárgyalásra, így nem került bizonyításra, hogy a férfi ellenállt volna a rendőri intézkedésnek. A július 4-i Erzsébet hídi tüntetésen őrizetbe vett férfi vallomása szerint véletlenül keveredett bele az eseményekbe.
Sem a rendőrség jogi képviselője, sem az általa felajánlott bizonyíték és tanúk nem érkeztek meg az Erzsébet hídi tüntetés kapcsán szabálysértési eljárás alá vont Babinecz László ügyében kedden tartott bírósági tárgyalásra, így a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) bizonyítottság hiányában jogerősen megszüntette az eljárást.

Csak mozizni ment a hídra

Képek a tünntetésről Klikk a képre
Babinecz Lászlót több más személlyel együtt rendzavarás szabálysértése miatt állította elő a rendőrség július 4-én az Erzsébet hídon. A rendőrség gyorsított eljárás keretében már másnap bíróság elé állított öt személyt, közülük azonban Babinecz László ügyében az ellentmondó adatok miatt elnapolta a tárgyalást a PKKB.

A kedden kihirdetett megszüntető végzés indoklása szerint Babinecz László korábban azt adta elő, barátai hívására autóval ment a hídra, aztán ide-oda állt, hogy a kocsi ne zavarja a rendőri intézkedést, végül a budai hídfő irányába távozott. Ám ekkor motoros rendőrök megállították, igazoltatták, majd hosszas tanakodás után előállították.

A rendőrség képviselője el sem ment a tárgyalásra

A rendőri jelentés ezzel szemben azt tartalmazta, hogy Babinecz László a rendőri intézkedésnek ellenállt, és ezért kellett őt megbilincselni, előállítani. Az eljárás során a bizonyítási teher a rendőrséget illeti. A rendőrség jogi képviselője a július 5-i tárgyaláson indítványozta, hogy tanúként hallgassanak meg két intézkedő rendőrt, illetve parancsnokukat, továbbá tekintsék meg az eseményekről készült videofelvételt. Erre tekintettel akkor elnapolta a bíróság a szabálysértési eljárást.

Kedden azonban, miután a rendőrségtől sem jogi képviselő, sem tanúk, sem bizonyíték nem érkezett, a bíróság bizonyítottság hiányában jogerősen megszüntette a szabálysértési eljárást.

Az Erzsébet hídi július 4-i tüntetés nyomán másnap rendzavarás szabálysértése miatt bíróság elé állított öt személyből három esetében szüntette meg a bíróság az eljárást, kettőt ugyanakkor pénzbírsággal sújtott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31