A BM kiáll a fegyvertörvény szigorítása mellett

2001.03.20. 15:34
A szakma szerint értelmetlenül szigorú szabályozások és összemosódott fogalmak jellemzik a parlament elé került fegyvertörvény-tervezetet. A Belügyminisztérium által szervezett vitán ismét felcsendült az a hang, miszerint "fegyverezzük fel az egész lakosságot, hiszen a bűnőzöknek is van pisztolyuk". Apróbb módosítások mellett a BM továbbra is úgy véli, se a vagyonőrök, se az állampolgárok kezébe ne kerüljön maroklőfegyver, és ezzel a közvélemény-kutatások szerint a lakosság is egyetért.
A parlament elé terjesztett új fegyvertörvény-javaslatot vitatták meg a szakma képviselőivel egy keddi beszélgetésen, amelyet a Belügyminisztérium szervezett. A jelenlegi tervezet csak a pénzszállítóknak adna fegyvert, a biztonsági őröknek nem. Kócsa István, az ORFK Rendészeti Osztályának munkatársa szerint a cégek lőfegyverrel szeretnék megoldani a vagyonvédelmet és nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a biztonsági rendszereiket fejlesszék. A bankokban legtöbbször az őrök pisztolyát el is veszik és a rablást sem tudják megakadályozni.

Vörösmarty Mihály, a vagyonvédelmi kamara vezetője úgy véli, az önvédelmi és az önvédelmi célból használt fegyver fogalma teljesen összemosódott. Ötezer olyan pisztoly van, amit csak a szolgálat idejére lehet felvenni, egyébként páncélszekrényben őrzik. Az sem érthető számára, hogy azok a vagyonőrök, akik a riasztórendszer jelzésére mennek ki a helyszínre, miért nem viselhetnek fegyvert, holott nagy valószínűséggel találkoznak betörőkkel, akik manapság már lőnek és kést vesznek elő, nem pedig elmenekülnek.

,,Fegyvert mindenkinek"

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke nem tudja elképzelni Magyarország biztonságát pisztolyok nélkül. Ha a másik oldal fel van fegyverezve, akkor az állampolgároknak is joga van erre. Az általa ismert adatok szerint az országban hatszázezer illegális lőfegyver van.

A lakosságot felfegyverezni polgárháborús helyzetekben szokás - reagált Felkai László, a BM közigazgatási államtitkára. Aki azt mondja, hogy alanyi jogon járjon mindenkinek, mert az országban nincs közbiztonság, az azt állítja, hogy a magyar kormány nem tudja biztosítani az embereknek az alkotmányban meghatározott jogait. Ring Béla, a BM Jogi Főosztályának munkatársa szerint nincs szükség önvédelmi célra tartott maroklőfegyverekre, és ezt a közvélemény-kutatások is alátámasztják. A TÁRKI felmérése azt mutatja, hogy az emberek negyven százaléka szerint az engedélyek tömeges kiadása nem javítaná a bűnmegelőzés hatékonyságát. Huszonhárom százalékuk igenlő választ adott, míg harminchárom százaléknak nincs kialakult véleménye.

A vita a parlamentben folytatódik

A fegyvertörvény-tervezet vitája a következő héten folytatódik a parlamentben. A BM úgy látja, kisebb módosításokra sor kerülhet, de a szigorú szabályozást továbbra is szükségesnek tartják.