Melegfelvonulás: 52 ember ellen folyik eljárás

2008.07.24. 17:55
A július 5-i melegfelvonulást megzavarók közül 36 ember ellen folytat eljárást a rendőrség, és 16 ellen a nyomozóügyészség.

A BRFK csütörtöki közleménye szerint összesen 52 ember ellen folyik valamilyen eljárás a július 5-i melegfelvonulás elleni támadás kapcsán. 36 emberrel szemben a rendőrség indított eljárás, általában garázdaság és magánlaksértés gyanúja miatt. További 16 emberrel szemben a Budapesti Nyomozóügyészség lép fel, hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt.

Utóbbiak közül négyet még közvetlenül a melegfelvonulást követően állítottak elő. 14 főt a rendőrség honlapján közzétett fényképek alapján sikerült azonosítani. Összesen 33 ember képét rakták ki a honlapra.

A BRFK július 7-én egy 15 tagú nyomozócsoportot hozott létre, hogy keressék meg a melegfelvonuláson jogellenes cselekményeket elkövetőket.

Megkerült az a rendőrségi tonfa is, ami még a felvonulás biztosítása közben tűnt el. Az eszközt az egyik később elfogott embertől foglalták le, akivel szemben jogtalan elsajátítás és hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást.