Nincs értelme az önmarcangolásnak
| Pokorni Zoltán és Dávid Ibolya |
Ellenzéki szerepre kell felkészülni
Pokorni szerint "dicséretes hajrával" a Fidesz-MDF összefogásnak 200 ezer szavazattal sikerült növelnie támogatottságát, így a legnagyobb erővé vált az Országgyűlésben, ám a helyzet "mégis arra enged következtetni, hogy Medgyessy Péter láthat hozzá a kormányalakításhoz". Pokorni gratulált a szocialista politikusnak, de felhívta a figyelmet, hogy jónáhány helyen újra kell számolni a szavazatokat és a mintegy 70 kerületben éltek keresettel a választások tisztaságát illetően. A Fidesz-elnök hangsúlyozta, hogy pártja "értelemszerűen elfogadja a törvényes végeredményt", és ennek fényében "arra kell felkészülni, hogy a legerősebb, legnagyobb ellenzék szerepét" fogja játszani.Az egyetemes sors fontosabb
Egy tisztességes kormányzati átadásra készülünk - jelentette ki Dávid Ibolya, aki úgy vélekedett, hogy "a választási eredmény mindig a győztest igazolja". Ezért pártja a "parlamenten belüli és kívüli erőkkel összefogva" a csalódás illetve a győzelmi mámort enyhítve már a kampányidőszak utáni hétköznapok ellenzéki szerepére készül. A 15 milliós magyarság egyetemes sorsa fontosabb, mint az egy ciklusra szóló megbízatás - értékelte a helyzetet Dávid Ibolya.Szerda este lesz a pillanat
A két párt parlamenti együttműködésének mikéntjéről egyelőre egyik pártelnök sem nyilatkozott határozottan. "Szerda este lesz az a pillanat, amikor erről nyilatkozom" jelentette ki az MDF elnöke. Elmondta, hogy a hátralevő napokban megvizsgálják mind két lehetőség - a közös és külön frakció alapításának - előnyeit és hátrányait. Pokorni szintén azt hangsúlyozta, hogy egyik megoldást sem vetették el, előnye pedig mindkét verziónak van.