Kínos incidens a Fidesz születésnapján

Ma sokkal több veszítenivalónk van, mint valaha is volt az életben - jelentette ki Kövér László, a Fidesz alelnöke a párt tizennegyedik születésnapján. A rendezvényen kötéllel a nyakában jelent meg Csaba Iván, a Fidesz egykori alapítója.
Kötéllel a nyakában jelent meg a Fidesz tizennegyedik születésnapján, a Bibó István Szakkollégiumban Csaba Iván a Fidesz egykori alapító tagja, aki még 1993-ban lépett ki a szervezetből. Csaba Iván nyílt levelet intézett a jelenlévő pártvezetőkhöz. Eszerint a Fidesz konzervatív fordulata párosult a demokratikus alapértékekkel való szakítással is és a párt a politikai kirekesztés útjára tévedt.

Ez a folyamat nem akkor kezdődött el, amikor egykori barátom, Kövér László néhány napja kötelet és szöget ajánlott azoknak, akik tőle eltérő módon képzelik el Magyarország jövőjét - fogalmazott, hozzátéve, hogy a közéleti rombolás tanúi lehettünk akkor is amikor Orbán Viktor beiktatási beszédében azt mondta: aki a magyar nemzet részének tartja magát az kormánya programjára szavaz. Csaba Iván szerint az ellenzéki pozíció segítségére lehetne a Fidesznek a megtisztulásban. Az egykori alapító nyílt levelére a Fidesz vezetői egyelőre nem kívántak reagálni.

Kövér: több vesztenivalónk van, mint valaha

A rendezvényen jelent volt többek között Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János, az Országgyűlés elnöke, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Sasvári Szilárd, a parlament kulturális bizottságának elnöke, Stumpf István kancelláriaminiszter és Várhegyi Attila a Fidesz Országos Választmányának elnöke is.

Ma sokkal több veszítenivalónk van, mint valaha is volt az életben - mondta Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kövér szerint nem csupán saját családjuk békéje a veszíteni való, hanem az, hogy sokkal többen bíznak a Fideszben, mint valaha is az elmúlt tizennégy év során. Az ügyvezető alelnök arra ürítette poharát, hogy a párt soha se veszítse el az emberek bizalmát.

- Ma már mindannyian pontosan tudjuk, amit akkor még nem egészen pontosan tudtunk, hogy miért is hoztuk létre a Fiatal Demokraták Szövetségét. Nagyjából azért, hogy ott tartsunk ma, ahol tartunk - fogalmazott Kövér.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25