A Fidesz nemzetegyesítő programja otthont, szerető családot, biztos megélhetést kínál, és ezt akarják a szocialisták is. „A szocialisták tegnap nemet mondtak ránk, mi igent mondunk rájuk is, nem azért, mert szocialisták, hanem azért, mert magyarok” – mondta Orbán. Megjegyezte, hogy ők olyan politikát szeretnének, amelyben a magyarok a legfontosabbak. (Gyurcsány Ferenc szombaton: „Magyarország legyen a tízmillió legfontosabb ember országa.”)
Orbán összefoglalta, hogy a Fidesz a szövetség révén a parlamentben képviseli a gazdákat (Magosz), az eddig méltánytalanul mellőzött kis- és középvállalkozókat (Vállalkozók Pártja), a fiatalokat és a romákat is.
Ezután egy országépítő-képben foglalta össze a potenciális választói generációkat, az időseket, akik a háború után két kézzel takarították el a romokat, a kommunizmusban születettek, akik becsületesen elvégezték a munkájukat, bár semmi reményük nem volt, a mai negyvenesek, akik megcsinálták a rendszerváltást. Felkérte az első szavazókat, ők is csatlakozzanak az országépítőkhöz, a bizonytalanokról azt mondta: „Nekünk országépítőknek, bennük is tartanunk kell a lelket. Fel kell őket keresni, és arra kérni őket, csak még egyszer szedjék össze magukat, és szavazzanak a Fideszre. Adjanak nekünk még egy esélyt!”
Rovataink a Facebookon