A Fidesz nem hagyományos ellenzéki szerepre készül

A Fidesz nem a kabinethez, hanem az eddig elért eredményeihez kívánja igazítani tevékenységét, így nem hagyományos ellenzéki szerepre készülnek - hangoztatta a Fidesz-MDF közös frakcióülésén Szájer József frakcióvezető. A Fidesznél a jövőben még az eddiginél is szigorúbb frakciófegyelmet kívánnak fenntartani.
A Fidesz nem hagyományos ellenzéki szerepre készül; nem a kormányhoz, hanem az eddig elért eredményekhez és a jövőre vonatkozó tervekhez kívánja igazítani tevékenységét - hangoztatta Szájer József, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn, amikor az MDF és a Fidesz újonnan megválasztott, illetve leköszönő képviselői tanácskoztak Budapesten.

Személyi kérdésekről szó sem esett

Orbán Viktor
Az ülésen - amelyen személyi ügyekkel nem foglalkoztak - részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, az Országgyűlés elnöke is. Szájer József leszögezte: ellenzékben nem kívánnak az obstrukció eszközével élni, ugyanakkor ragaszkodnak az elért eredmények megőrzéséhez. Megjegyezte, hogy a Fidesz képviselőcsoportjában korábban sem volt jellemző az obstrukció. Mint mondta, a frakcióban a jövőben még a korábbiaknál is szigorúbb frakciófegyelmet kívánnak fenntartani.

Hangsúlyozta, a választások eredményeként a polgári erők igen jelentős súllyal képviseltetik magukat a Magyar Országgyűlésben. Képesek leszünk arra, hogy megvédjük azokat a vívmányokat és eredményeket, amelyeket a polgári kormány az elmúlt négy évben elért - fogalmazott, hozzátéve: az összefogás politikáját folytatni kell.

Fideszes bizottsági igénylista

A Fidesz mandátumszámának megfelelően tart igényt a bizottsági tagsági és elnöki, illetve alelnöki posztokra. Rogán Antal frakcióvezető-helyettes közölte, hogy mindenképpen szeretnék megkapni a költségvetési bizottság elnöki posztját. Minden más tárgyalás kérdése - tette hozzá. Szájer József elmondta, hogy a költségvetési bizottság elnöki posztján kívül igény tartanak valamelyik, külügyi kérdésekkel foglalkozó testület és a nemzetbiztonsági bizottság vezetésére is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19