Kövér választmányi elnök, Várhegyi pártigazgató lesz

Kövér László válthatja Várhegyi Attilát a Fidesz országos választmánya elnöki posztján, míg Várhegyi pártigazgató lehet - javasolja a Fidesz országos elnöksége, amely Kövér ügyvezetői alelnöki székébe Áder Jánost szánja. A párt június közepén tarthatja következő kongresszusát, ahol nem lesz tisztújítás, Pokorni Zoltán pártelnök azonban bizalmi szavazást kér maga ellen.
A Fidesz elnöksége azt javasolja, hogy Várhegyi Attila legyen az új pártigazgató és Kövér László ügyvezető alelnök váltsa őt az országos választmány elnöki posztján. Pokorni Zoltán az elnökségi ülést követő sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten elmondta azt is, hogy a választmány szombati tanácskozásán mond le posztjáról Várhegyi Attila, és ekkor szavaznak az új választmányi elnök személyéről is.

Kövér helyett Áder

Áder János
A pártelnök-frakcióvezető tájékoztatása szerint a választmány arról is határoz, hogy elfogadja-e az elnökség javaslatát, amely szerint a Fidesz kongresszusát június 15-ére hívják össze. Elhangzott, hogy Kövér László helyett várhatóan Áder János lesz a Fidesz ügyvezető alelnöke. A Fidesz elnöke közölte, hogy a párt kongresszusán tisztújítás nem lesz, de bizalmi szavazást kér a küldöttektől magával szemben, abban a reményben, hogy megerősítik őt posztján.

Pokorni: szavazati jogot Orbánnak

A kongresszuson a tervek szerint a politikai helyzetértékelésen túl szó esik az önkormányzati választásokról, és módosítják a párt alapszabályát is. Pokorni Zoltán azt javasolja: az alapszabály úgy módosuljon, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ne csak tanácskozási, hanem szavazati joggal is tagja legyen a párt elnökségének. A Fidesz elnökségi ülésén értékelték a keddi, várbeli polgári összejövetellel kapcsolatos pártreagálásokat.

Pokorni Zoltán
Pokorni Zoltán felháborítónak nevezte, hogy Kovács László, az MSZP elnöke az eseménnyel összefüggésben Orbán Viktort Milosevichez hasonlította. Mint mondta: Miloseviccsel az a Munkáspárt ápolt jó kapcsolatokat, amely a parlamenten kívülről támogatja az MSZP-t.

Frakcióvezető-helyettesi poszt a szövetségeseknek

Más téma kapcsán - kérdésre válaszolva - a pártelnök-frakcióvezető jelezte, hogy a polgári összefogást alkotó erők vezetői, akik a Fidesz képviselőcsoportjában foglalnak helyet, frakcióvezető-helyettesi tisztséget kapnak. Szavai szerint a bizottsági helyek elosztásától függ az, hogy közülük ki tölt majd be úgynevezett fizetett frakcióvezető-helyettesi posztot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32