Az ellenzék nemmel szavaz Medgyessyre és programjára

A Fidesz-elnökség és frakció számára elfogadhatatlan a Medgyessy Péter által beterjesztett kormányprogram, így a képviselőcsoport 164 tagja hétfőn a programra és a miniszterelnök-jelölt személyére egyaránt nemmel fog szavazni - jelentette be Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke szombati sajtótájékoztatóján. Az MDF képviselői szintén elfogadhatatlannak tartják a programot.
A leköszönő ifjúsági és sportminiszter kiemelte: a beterjesztett kormányprogram "ezernyi ponton" különbözik azoktól a vállalásoktól és ígéretektől, amelyeket Medgyessy Péter és a szocialista párt a választási kampány során, illetve a 100 napos vállalásban tett.

Deutsch Tamás elmondta, hogy a kormányprogramból hiányoznak a családok gyarapodásának garanciái, a munka értékének megbecsülését szolgáló javaslatok. Varga Mihály, a párt alelnöke, leköszönő pénzügyminiszter hangsúlyozta: a programban nincsenek benne a gazdaság nyugodt fejlődésének garanciái sem, így a kis- és középvállalkozások támogatása, a Széchenyi-terv korábban ígért folytatása.

Varga: nem erről volt szó!

Medgyessy Péter vállalta, hogy nem lesz gázáremelés. Ugyanakkor a programból egyértelműen kitűnik, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány a liberalizáció és a költségalapú árképzés mellett elkötelezett. Ez a mai árakon legalább 40 százalékos gázáremelést jelent. Nem erről volt szó! - mondta Varga Mihály.

MDF: elfogadhatatlan az MSZP-SZDSZ programja

A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja számára elfogadhatatlan az MSZP-SZDSZ kormány programja - közölte Balsai István az MTI-vel szombaton. A frakcióvezető elmondta, hogy a programról történő hétfői szavazáson a demokrata fórum képviselői a "nem" gombot nyomják meg. Balsai István úgy véli, ezzel nem okoznak meglepetést, hiszen a kormányprogramról folytatott parlamenti vitában az MDF-es hozzászólók megfogalmazták kifogásaikat.

Az MDF szerint az ígéretek teljesítése az infláció növekedését, megszorító intézkedéseket, külföldi kölcsönök felvételét és az állami vagyon meggondolatlan elherdálását eredményezheti - összegezte a kritikákat a frakcióvezető. Balsai István azzal kapcsolatban, hogy az elutasító szavazat a miniszterelnök személyére is vonatkozik, megjegyezte: Medgyessy Péter "egy másik szavazótábor jelöltje."

Hús nélküli kocsonya
Az Országgyűlés pénteken megkezdte a Medgyessy-kormány programjának vitáját. Medgyessy Péter leendő miniszterelnök a jólét tízmillió polgárra való kiterjesztését nevezte a következő évek fő feladatának. A Fidesz nevében Pokorni Zoltán úgy vélekedett, hogy a benyújtott javaslat nem üti meg egy kormányprogram szintjét. A politikus hús nélküli kocsonyához hasonlította a programot, amelyet úgy jellemzett: "megesszük, de aztán hamar éhesek leszünk". Dávid Ibolya, az MDF vezérszónoka is kifogásait hangoztatta: szerinte a kormányprogramban szereplő elképzelések egy része illuzórikus és romantikus. A dokumentum egészét pedig belső ellentmondásoktól terhesnek nevezte. Bővebben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58