Pokorni: törvénytelen, de jól szervezett szocialista kampány

2002.06.15. 17:40
Szervezettség és mozgósítás terén alulmaradt a Fidesz a választásokon a többször törvénytelen módszerekkel is kampányoló szocialistákkal szemben - értékelte a választásokat a párt rendkívüli kongresszusán Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke. A kongresszuson módosították a párt alapszabályát is.
Fidesz a politikai szintű küzdelmet megnyerte, ugyanakkor a választásokon a szervezettség és a mozgósítás terén a szocialistákkal szemben alulmaradt - értékelte a kampányt Pokorni Zoltán a Fidesz elnöke, aki szerint az ország nagy része narancssárga, csak éppen a kormány vörös.

A Fidesz XV. rendkívüli kongresszusán szombaton Budapesten elmondott beszámoló szerint számos helyen megsemmisítő erejű volt a Fidesz győzelme, éppen olyan megsemmisítő erejű, mint amilyen a vereség volt Budapesten, Komárom - Esztergom Megyében vagy Hevesben.

A választási vereség oka Pokorni szerint többek között az Orbán -Nastase megállapodás körül kialakult hisztéria volt, ami - a pártelnök szavai szerint olyan sokkot okozott, amelyet nem hevert ki a Fidesz.

Támogatók
Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke a Fidesz és az MDF felelős kötelességének nevezte, hogy megteremtsék az együttműködés jövőjét és megalapozzák a bölcs előrelátás, a távlatokban gondolkodás képességét. A Fidesz-MDF összefogás most hatékonyabb lehet, mint valaha, ehhez megvan az erőnk, a hitünk, a hátterünk és a jövőnk - fogalmazott. Dávid szerint a polgári oldal bölcsebbé válhat attól, hogy újragondolja, mit tehetett volna jobban, vagy másként az elmúlt négy évben.

Wim van Velzen, az Európai Néppárt alelnöke szerint Brüsszelben is osztoznak a Fidesz kiábrándultságában, hiszen csak néhány száz szavazaton múlt a választási győzelem. A polgári körök mozgalma támogatásra méltó kezdeményezés, mert alkalmas a politikai életet testközelbe hozni az állampolgárok számára - jelentette ki a holland kereszténydemokrata politikus.

Törvénytelen módszerekkel?

A pártelnök hosszan elemezte az ellenfél negatív kampányát és azt állította: az MSZP a kampánycsend, sőt a választás napján is folytatta az agitációt a választók további tömegeit víve el az urnákhoz, nem csupán erkölcsileg vitatható, de sok esetben törvénytelennek bizonyuló módszerekkel. Sokan felvetik, folytatta, hogy az MSZP és az SZDSZ a magyar demokrácia történetében soha nem tapasztalt durva, mocskolódó negatív kampányával szemben hiba volt az a tisztességes, csak a jövőre és a pozitív üzenetekre koncentráló kommunikáció.

Sokan felvetetik, hogy már az első forduló előtt ütköztetni kellett volna a szocialisták programjával saját elképzeléseinket - mondta a pártelnök, aki viszont úgy véli, nem tudtak volna 2,5 millió embert a polgári oldalra állítani, ha részt vesznek abban a sárdobálásban, amelybe bele akarta kényszeríteni őket a két baloldali párt és a média jelentős része.

A pártelnök szerint, ha a Fidesz nem változtat jelenlegi szervezettségi szintjén, akkor a következőkben is alulmaradhat. Mint mondta: a Fidesznek nyitnia kell. Pokorni Zoltán bejelentette, hogy a beszámolóról történő szavazást egyben személyével szembeni bizalmi voksolásnak is tekinti. A beszámolót a kongresszus elfogadta.

Elnökségi tagság Orbánnak

A Fidesz szombati kongresszusán a beszámolók mellett módosították az alapszabályt is. Ennek lényege, hogy a következő négy év során a párt miniszterelnök-jelöltje, illetve volt miniszterelnöke automatikusan teljes jogú tagja lesz az elnökségnek. Az alapszabály-módosítás célja továbbá, hogy gördülékenyebbé váljon a párt tagfelvételi mechanizmusa. A módosítást 437 igen, 21 nem és 16 tartózkodás mellett fogadták el.

Orbán beszéd: győzelem és szalonnás tojás
Minden idők legsikeresebb kampányát tudhatja maga mögött a Fidesz, hiszen soha nem volt a pártnak, illetve a polgári oldalnak akkora támogatása, mint a mostani voksolásokon - vélekedett a Fidesz kongresszusán Orbán Viktor volt miniszterelnök. Orbán Viktor arra azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő egy anekdotát idézett fel Dembinszky tábornokról, aki egy kétes kimenetelű csata előtt megkérdezte a tábori patikust, mi a legerősebb gyógyszer, mire a szakember úgy felelt: a győzelem. A volt miniszterelnök szerint a csatának nincs vége, annak folytatásához maradt elég erejük, sőt egyre többen vannak.

A nagytőke maga

Orbán Viktor minden idők legkorruptabb időszakának nevezte az 1994 és 1998 közötti időszakot, hangoztatva, hogy nem a néhány korrupciós botrányra gondol, hanem az akkori kabinet szemléletére. A volt miniszterelnök ugyanis úgy gondolja, nem mindegy a kabinet ki mellett áll, a polgárai mellett, vagy a nagy tőke pártján. Orbán úgy gondolja: most nem a nagytőke oldalán álló kormány alakult, hanem maga a nagytőke alakíthatott kormányt. Az ország államformája, immár nem Magyar Köztársaság, hanem Magyar Részvénytársaság - fejtette ki álláspontját az ex-kormányfő. Ennek ékes bizonyítékának nevezte, hogy első intézkedései egyikeként a Medgyessy-kabinet eltörölte a tőkejövedelmek után fizetendő adót.

Happy End versus talált pénz

Orbán Viktor nehezményezte, hogy törvénytelen eljárásokba kezdtek a hatóságok olyan cégek ellen, amelyekkel az elmúlt négy esztendőben törvényes szerződésben állt a kabinet. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ezek az ügyek is azt mutatják, pártérdekeket szolgál a rendőrség. Orbán arra is figyelmeztetett, hogy a "koncepciós eljárások folytatódni fognak".

Az ország gazdasági helyzertét jónak ítélte, s cáfolta, hogy üresen hagyták volna az államkasszát, emlékeztetett arra, hogy a pénzügyi tárca pedig épp a napokban "talált" háromszázmilliárd forintot.

Elkötelezett disznók, távozó vendégek

Arra buzdította párttársait, hogy a parlamentben fogadjanak el minden olyan javaslatot, ami az embereknek pénzt juttat. Úgy vélte: a közalkalmazottak a bérrendezés után döbbenek majd rá, hogy becsapták őket, ennek ellenére hozzá kell járulni a tervekhez. Hangsúlyozta, a hozzájárulás nem jelent elkötelezettséget, hiszen a szallonás tojáshoz a tyúk csak hozzájárul, míg a disznó elkötelezi magát.

Orbán a polgári körökkel kapcsolatban úgy fogalmazott azoknak nem kell párttá alakulnia, hiszen e körök tagjai jellemzően már tagjai valamely polgári pártnak. Orbán remélte, hogy sikeresek lesznek és azzal a portugál mondással búcsúzott híveitől, hogy a vendégek mindig örömet okoznak, ha nem érkeztükkel, akkor a távozásukkal.