Áder maradhat a Fidesz frakcióvezetője

2003.06.19. 17:11
Áder János az egyetlen jelölt a Fidesz parlamenti frakcióvezetői tisztségére. Rogán Antal most nem tagja a pártnak, elképzelhető, hogy nem jelölik semmilyen pártposztra.
Áder János az egyetlen jelölt a Fidesz parlamenti frakcióvezetői tisztségére - nyilatkozta Orbán Viktor a Népszabadságnak. A Fidesz frakcióvezetőjének - megválasztását követően - a ciklus végéig szól majd a mandátuma.

A Fidesz képviselőcsoportja a hét végén, kecskeméti kihelyezett ülésén választ frakcióvezetőt. Orbán Viktor nyilatkozata és a képviselők véleményének ismeretében bizonyosra vehető, hogy nem lesz változás a poszton.

Ádert Jánost tavaly nyáron választották meg első alkalommal frakcióvezetőnek, miután Pokorni Zoltán - az édesapja múltjáról nyilvánosságra került információ miatt - lemondott a pártelnöki és a frakcióvezetői feladatairól, és egy időre visszavonult a politizálástól.

Rogán most nem tagja a pártnak

Újra tag lenne
Július elejére szervezhetik újra a Fidesz V. kerületi csoportját - nyilatkozta az MTI-nek Rogán Antal. A párt frakcióvezető-helyettese már kérte Fidesz-tagsága megújítását, mely az alapszervezet feloszlatásával szűnt meg. Reményét fejezte ki, hogy tagfelvételi kérelmét az országos választmány elnöksége néhány napon belül jóváhagyja, és újra tagja lesz a Fidesznek. Rogán ismét az V. kerületi alapszervezetbe kérte felvételét.
A Fidesz budapesti elnöke, Deutsch Tamás a párt fővárosi választmányának keddi ülésén bejelentette: Rogán Antal, a párt volt alelnöke nem tagja a pártnak, így nem jelölhető, és nem is választható semmilyen pártposztra - írja a Magyar Hírlap.

Rogán Antal V. kerületi alapszervezetét a párt országos elnöksége egy hónappal ezelőtt feloszlatta, s az alapszabály szerint ezzel automatikusan megszűnt az ottaniak párttagsága. Az V. kerületi Fideszt azért szüntették meg, mert nem engedtek új tagokat maguk közé, így a polgári körösök is kimaradtak, köztük Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója. Ezt lapunknak korábban Navracsics Tibor kabinetfőnök nyilatkozta.

Orbán Viktor és Rogán Antal között egyébként még a párt átalakulása előtt romlott meg a viszony, s a frakcióvezető-helyettes be is jelentette: két évre visszavonul a pártpolitikától. Orbán először Rogánt kérte fel pártigazgatónak és kabinetfőnöknek, de ő ezt nem vállalta. Rogán azért mondott nemet, mert tudta, hogy a háttérmunka során többek között alapszervezeteket kellett volna felszámolnia. Orbán egyes információk szerint azért szánta éppen Rogánnak a feladatot, mert potenciális ellenfélnek, esetleges bukása esetén pedig utódjelöltnek tartotta.