A Fidesz szintén terítené az ügynökkártyákat

Nem kizárt, hogy a Fidesz is megszavazza az MSZP és az SZDSZ törvényjavaslatát a III/III-as ügynökök névsorának nyilvánosságra hozataláról. Pokorni Zoltán pártelnök szerint azonban ma nem ügynök-, hanem Medgyessy-probléma van. A Fidesz országos választmánya szombaton tanácskozik a kérdésről.
A Fidesz valószínűleg megszavazza majd a III/III-as ügynökök teljes és a III-as főcsoportfőnökségi tisztek közéleti szerepet vállalt része névsorának nyilvánosságra hozataláról szóló MSZP-SZDSZ-es törvényjavaslatot. Az ellenzéki párt ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy a törvény kimondja az összeférhetetlenséget az érintettek és a közfeladatok ellátása között.

Nem ügynökprobléma van

Pokorni Zoltán, Fidesz-elnök a pártelnökség csütörtöki ülése után úgy vélekedett: az, hogy kiderül mindenkiről ügynökmúltja, nem helyettesíthető Medgyessy Péter múltjának feltárásával. A pártelnök szerint nem ügynökprobléma van, hanem Medgyessy Péter-probléma. Pokorni a pártelnökség nevében ismét felszólította a miniszterelnököt, hogy mondjon le. Példaként Józef Oleksy lengyel miniszterelnök esetét hozta. Mint ismeretes, Oleksynek azért kellett távoznia, mert kiderült, hogy a szovjet katonai elhárításnak kémkedett.

Magyar-orosz internacionalizmus

A Fidesz szerint egyébként Medgyessyvel is hasonló a helyzet. Pokorni gyermeteg érvelésnek nevezte, hogy a miniszterelnök a magyar gazdasági érdekek védelmében vállalta a beszervezést. Az ellenzéki politikus szerint ugyanis abban az időben Magyarország katonai megszállás alatt állt, a magyar állambiztonságot pedig szovjet rezidensek irányították. Ezért a magyar kémek közvetve vagy közvetlenül maguk is a KGB-nek dolgoztak. Pokorni szerint ezért Medgyessy esetében is felvetődik áttételesen vagy beszervezve szolgálta-e a szovjet titkosszolgálatot.

Nincs nyilvántartás

Újságírói kérdésre a pártelnök nem tudott információt adni arról, hogy pártja korábbi bejelentéséhez híven valóban benyújt-e bizalmatlansági indítványt a kormányfő ellen. A konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtóinak ugyanis meg kell jelölni azt a személyt, akit támogatnának az indítvány elfogadása esetén. A Fidesz a Medgyessy mögé felsorakozó koalíció ellenében azonban nem tud olyan jelöltek állítani, aki "elnyerné" a kormányfő elől a szavazatokat. Az Index érdeklődésére, hogy Pokorni kizártnak tartja-e, hogy az országgyűlési képviselők között mások is dolgoztak szt-tisztként, a pártelnök kijelentette: nincs ilyen nyilvántartásuk. A Fidesz országos választmánya szombaton tanácskozik a kérdésről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19