Márta, Flóra
21 °C
34 °C

Ki döntött a kormányzati negyedről?

2008.07.09. 11:21
Ősszel állhat fel az a paritásos parlamenti vizsgálóbizottság, ami az azóta már leállított kormányzati negyed beruházás hátterét vizsgálná meg. A Fidesz akar vizsgálódni, mert napról napra újabb furcsaságok derülnek ki a projektről.

Országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását javasolja a Fidesz a meg nem valósult kormányzati negyed beruházás ügyében, jelentette be Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki párt azért tett javaslatot a vizsgálóbizottság felállítására, mert szerintük az embereknek joguk van tudni a kormányzati negyed beruházásra fordított közpénzek sorsáról, ezzel ugyanis, bár országgyűlési határozati javaslat kötelezi, nem számolt el a kormány a június 30-i határidőig.

A vizsgálóbizottság létrehozásáról az őszi ülésszakban dönthet az Országgyűlés, és a tervek szerint nem lesz határideje működésének, mondta Szijjártó Péter. Az ellenzéki párt elképzelései szerint a testületnek 10 tagja lesz és a paritásos rendszer értelmében a tagok felét az MSZP adhatja majd.

A bizottság egyebek mellett olyan kérdésekre keresi majd a választ, mint: ki, mikor és milyen indokok alapján döntött a kormányzati negyed felépítéséről, a beruházás leállításáról, mennyi pénzt költöttek el eddig a költségvetésből a meg nem valósult kormányzati negyed beruházásra és miért költenek még mindig milliókat a projektre úgy, hogy azt időközben már leállította a kormány.

A kormány a hírek szerint szerdai ülésén megtárgyalja, majd nyilvánosságra hozzák a kormányzati negyed beruházás eddigi költségeiről szóló jelentést. Szijjártó Péter szerint, ha ez valóban így lesz is, szükség van a vizsgálóbizottság felállítására, ugyanis napról napra újabb hírek jelennek meg a beruházással kapcsolatos újabb kiadásokról.