Fidesz: új választásokra lesz szükség Hevesben

2006.11.24. 18:39
Új választásokra lesz szükség Hevesben, mert a szocialisták a választók akarata ellenére görcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz - jelentette ki a Fidesz megyei közgyűlési elnökjelöltje pénteken Egerben.

A szavazók október 1-jén a változásra szavaztak, hiszen a Fidesz és szövetségesei 940-nel több szavazatot szereztek a pártlistán - közölte Herman István, a Heves Megyei Közgyűlés ülésének szünetében megtartott sajtótájékoztatón.

A szocialistáknak arra a javaslatára reagálva, miszerint rotációs rendszerben, két évig az egyik, két évig a másik fél jelöltje lássa el az elnöki feladatokat, a politikus hangsúlyozta: bizonytalan helyzetben, csupán egy újabb bizonytalansági tényezőt jelentene a javaslat kivitelezése, ezért azt a Fidesz nem fogadhatja el.

Patthelyzet a megyei közgyűlésben

A patthelyzet azt követően alakult ki a megyegyűlésben, hogy az önkormányzati választásokon egyaránt 20-20 mandátumot szerzett a testületben a jobboldal, illetve a szocialisták.

Ebben a helyzetben az elnöki posztot mindkét fél magának követeli. A Fidesz azzal érvel, hogy rájuk 940-nel többen szavaztak, mint az MSZP listájára. A szocialisták szerint viszont ők a legerősebb párt a közgyűlésben mert miközben az MSZP egyedül, a Fidesz egy ötpárti szövetség keretében szerzett ugyanannyi mandátumot.

Vagyis, a közgyűlés megalakult, ám tisztségviselőket már nem tudtak választani, így alig működőképes, vagy majdnem működésképtelen a testület. A mulasztásos törvénysértésre felhívta a figyelmet a megyei közigazgatási hivatal vezetője is. Mindez azt jelenti, hogy szükségessé válhat új választások kiírása.