Három fideszes megyei lista még kérdéses

2002.08.21. 18:19
Tizenegy megyében és a fővárosban lesz a Fidesznek és az MDF-nek közös listája, a maradék megyékben a Fidesz az MKDSZ-szel, a Kisgazda Szövetséggel és helyi polgári egyesületekkel működik együtt. A Fidesz Országos Választmánya szerdán három megye listáját nem fogadta el, ezekről további egyeztetéseket tart szükségesnek a testület.
Az MDF-fel tizenegy megyében és tizenkettedikként Budapesten indít közös listát a Fidesz - közölte a Fidesz választmányi ülésének szünetében Deutsch Tamás, a párt alelnöke. A két párt egymástól függetlenül indul Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Nógrád, Pest, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében.

Deutsch tájékoztatása szerint, a fennmaradó megyékben is közös listán szerepelnek a párt jelöltjei, de ezeken a helyeken nem az MDF, hanem az MKDSZ, a Kisgazda Szövetség és különböző helyi polgári egyesületek lesznek a partnereik.

Kövér László, az országos választmány elnöke közölte: Győr-Moson-Sopron megyét kivéve valamennyi megyében együttműködnek az MKDSZ-szel; a Fidelitas-szal és a Kisgazda Polgári Egyesülettel pedig mindenhol közösen indulnak. Kövér rámutatott: a Lungo Drommal eseti az együttműködés, hiszen van olyan megye, ahol a roma szervezet az önálló indulás mellett döntött.

A Fidesz választmánya nem fogadta el a Csongrád megyeiek jelöltlistája közül sem a megyei listát, sem pedig a tízezer fősnél kisebb települések úgynevezett kislistáját. A Heves megyeieknek megfontolásra visszaküldték a kislistákat, míg Zala megyében további egyeztetést tartanak szükségesnek a jelöltekkel kapcsolatban. A vitás listákat augusztus 31-éhg kell újra benyújtaniuk a megyei szervezeteknek.

Tizenhat megye esetében született meg a végső döntés a szerdai választmányi ülésen, ezekben mind a kistelepülések, mind pedig a megyei lista jelöltjeit jóváhagyták a küldöttek. Budapesten együtt indul a Fidesz, az MKDSZ, a Lungo Drom, a Kisgazda Szövetség, a Fidelitas és az MDF. A listavezető Katona Kálmán lesz, őt Deutsch Tamás budapesti elnök követi, a harmadik Szőke László, az MDF fővárosi választmányának elnöke. A negyedik Deák András, az MKDSZ budapesti elnöke lett, Wintermantel Zsolt, a Fidelitas budapesti elnöke pedig az ötödik. A Fidesz Budapesten nem állít saját főpolgármester jelöltet, hanem a "független"' Schmitt Pált támogatják.