Orbán: ez lesz a harmadik, az igazi forduló

2006.09.03. 17:49
Polgármesterekből álló, a költségvetési kérdésekben vétójoggal rendelkező testületet állítana fel a Fidesz, ismertette pártja elképzeléseit önkormányzati kampánynyitóján Orbán Viktor Fidesz elnök, aki szerint nyílt és szervezett politikai hazugsággal nyerte a tavaszi választásokat a baloldali koalíció. A rendezvény zárásaként a Listen to your heart című Roxette-szám feldolgozása, a Fidesz kilencvenes évekbeli kampánydallama csendült fel.

A jobboldal jó esélyét látja az önkormányzati választásokon Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki pártja vasárnapi kampánynyitóján arról beszélt, hogy ma nem a demokrácia irányítja a kormányt, hanem a kormány a demokráciát és ezen az októberi önkormányzati választáson változtatni kell. "A változtatásra jó esélyt ad, hogy az elmúlt három hónapban a jobboldal megerősödött, míg a baloldal válságba került" - mondta a pártelnök a Szolnokon tartott nagygyűlésen.


Kattintson a szolnoki nagygyűlésre!

Gátlástalanság és pénz

Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott, az MSZP-nek két dolog kellett a választási győzelemhez: gátlástalanság és pénz. "Nem a programjukkal, hanem a pénzükkel győzték meg az országot. Szerintem ma már a gyógyíthatatlan MSZP-hívőkön kívül senki nem támogatja a kormány törekvéseit, hiszen arra a programra, amit elkezdtek végrehajtani nem szavazott Magyarországon senki" - mondta az elnök, aki egyébként több mint egy hónapja nem lépett nyilvánosság elé.

Orbán szerint a tavaszi választások harmadik fordulója lesz az október elsejei önkormányzati választás. "Ez lesz a harmadik forduló, ez lesz az igazi forduló" - mondta, hozzátéve, hogy ez az utolsó lehetőség arra, hogy a kormány megszorító politikájára nemet mondjon az ország. Szerinte három tétje van a választásnak: Magyarország nem fogadja el, hogy becsapják, nem fogadja el a Gyurcsány-csomagot és elutasítja, hogy mások hibáiért fizessen.

Minden hatalmat a polgármestereknek

"Csak az önkormányzatok védhetik meg az embereket, ezért szükség van egy olyan testület létrehozására, amelynek egyetértése nélkül a kormány nem nyújthatná be a költségvetést, illetve nem dönthetne a fejlesztési kérdésekben. Ennek megfelelően az önkormányzati választások után olyan szervezetet állítanánk fel, amelynek tagjai a megyei jogú városok polgármesterei, a megyei közgyűlési elnökök, valamint a főpolgármester lennének, és amely költségvetési és fejlesztési kérdésekben vétójoggal rendelkezne" - jelentette ki, kapcsolódva Kósa Lajos felszólalásához. Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek reagált a Fidesz felvetésére, véleménye szerint nincs szükség az említett testületre. "Szeretném felhívni a Fidesz vezetőinek a figyelmét, hogy ma van egy testület az országban, amely dönt arról - ha áttételesen is -, hogy kik és milyen módon nyújthatnak be költségvetést, kik és milyen módon fogadhatják el vagy vétózhatják azt meg. Ennek a testületnek a tagjai maguk a választópolgárok" - fogalmazott.

A pártelnök egyúttal felvetette annak lehetőségét, hogy felelősségre vonják jogilag és gazdaságilag a kormányon lévőket. Orbán úgy vélte, nem fogadhatják el a konvergencia programot sem, mert az újabb megszorítást jelent, ráadásul 2009-ig a program szerint is távolodnánk az európai átlagtól. Ezután ismételten kijelentette, a Fidesz receptje a nehézségekre a radikális adó- és járulékcsökkentés.

Vasárnap Szolnokon, a háromezerötszáz ember befogadására alkalmas tiszaligeti sportcsarnok teljesen megtelt a Fidesz országos önkormányzati kampánynyitójára érkezőkkel. Az országos önkormányzati kampánynyitóra érkezőket nagyméretű, piros színű "Gyurcsány-csomag" fogadta a tiszaligeti sportcsarnok bejáratánál. A csomagra azt írták, adóemelés, elbocsátások, tandíj, vizitdíj és gázáremelés és a falára ragasztottak egy sárga feliratot: Vissza a feladónak!, jelezve, hogy a kampány középpontjában a Gyurcsány-csomag megbuktatása áll.

A kampány zárásaként a párt kilencvenes kampányában megismert dallam, a Roxette Listen to your heart című számának feldolgozása búcsúztatta a résztvevőket.