Navracsics: Gyurcsány köznevetség tárgya
További Belföld cikkek
- Ha jó pillanatban néz az égre, üstököst is láthat
- Medvét láttak Bajót környékén
- Teljesült a Kutyapárt ígérete: Hegyet kapott Szeged
- Disznóölő pisztollyal végzett kétéves fiával, majd pizzázni hívta másik gyermekét egy zákányi férfi
- Halálra vertek egy magyar férfit Németországban egy szórakozóhely előtt
Győr polgármestere megjegyezte, még sosem volt olyan Fidesz-kongresszus, amelyet győri polgármester nyitott volna meg, ugyanis még sohasem volt Győrnek jobboldali irányítója. Borkai szerint, az, hogy olyan szocialista fellegvárakat, mint Salgótarján, sikerült meghódítani, reményt ad arra, hogy a 2010-es parlamenti választásokat is megnyerjék. "A polgármesterség nem valami ugribugri tornamutatvány" - idézte fel ellenfelei figyelmeztetését Borkai, aki most az üzente "én átvettem a város kulcsát, a szocialisták pedig megtanultak bukfencezni".
Mádl Dalmát megtapsolták
A rendezvényen megjelent Mádl Dalma, a volt államfő felesége, akit tapssal köszöntöttek a résztvevők. A kongresszus konferansziéja ezúttal Rákai Philip mellett Balogh Erika színésznő lett. A tanácskozásra 1816 küldöttet hívtak meg, közülük hetvenketten újak, a többieket az előző kongresszus előtt választották meg.
Levezető elnöknek Mátrai Mártát, Kósa Lajost és Szijjártó Pétert választották. A tanácskozás napirendjét egyhangúan fogadták el a küldöttek: e szerint módosítják az alapszabályt, illetve értékelik az önkormányzati választások eredményét.
"Október elsején új fejezet kezdődött, Magyarország legerősebb pártja a Fidesz lett" - kezdte beszédét Navracsics Tibor frakcióvezető. A koalíció parlamenti többségét nem vitatják ugyan, tette hozzá a politikus, megjegyezve: a közvélemény-kutatási adatok is azt támasztják alá, hogy az ország legnépszerűbb pártja a Fidesz. Hozzátette ugyanakkor, két választás között gyakran a Fidesz vezet, ezt mégsem sikerül győzelemre váltani, így nem szabad túlértékelni az ilyen adatokat.
A párt a jövő év első négy hónapjában négy különböző témában vitakörök indítsát szorgalmazza. Januárban igazságosság, februárban életminőség, márciusban a közszolgáltatások, áprilisban pedig a versenyképesség kerül terítékre. Navracsics javaslata szerint ezekről a témákról folytassanak a frakció tagjai és a párt szervezetei is olyan vitákat, amelyek előkészíthetik a májusi kongresszusra egy új Fidesz-program megalkotását, hogy a következő választásra újra lehessen értelmezni a jövő Magyarországát, és minél többen megértsék: a pártnak jó programja van.
Szégyenkeznek Gyurcsány miatt
A frakcióvezető köszönetet mondott a szövetséges szervezetek vezetőinek név szerint is az október elsejei sikerért. "Egy olyan minőségi váltás küszöbén állunk, amikor minden korcsoportból, minden társadalmi rétegből vannak támogatóink" - mondta. Szerinte ez olyan, mint ’96-98 közt, amikor egy generációs pártból gyűjtőpárttá kezdett válni a Fidesz. "Ekkoriban egy célt tűztünk ki: a szabadság és a jólét megteremtését, megerősítését" – mondta Navracsics. A jelenlegi politikai helyzetet értékelve viszont azt állította, ma a demokrácia legsúlyosabb válságát éli Magyarország. A politikus szerint még a világ demokráciáinak történetébe se fordult elő, hogy az irigység, gyűlölet, hazugság politikája szervezetten akadályozza a polgári erő hatalomra kerülését. "Gyurcsány köznevetség tárgya, mégis azt kell elviselnünk, hogy ő vezesse az országot. Szégyenkeznünk kell miatta. Nincs olyan társadalmi csoport, amely ellen ne akartak volna egy másik csoportot uszítani" - fejtegette.
Navracsics rátért arra, hogy Gyurcsány nemkívánatos személy a magyar politikában. Szerinte az üzleti életben lehet, hogy lehet így boldogulni, de a politikában nem. "Mindennapos a független intézmények elleni támadás, gátlástalanul támadja a független intézményeket" - mondta.
A szabadságjogok érvényesülése mostanában van a legnagyobb válságban. Nemrég kiderült, hogy törvénytelenül oszlattak fel 2003 decemberében a Gesztenyés kertben egy demonstrációt, tavasszal egy focimeccs után a rendőrök megverték a Blikk és a Magyar Nemzet fotóriporterét, idézte fel.
Navracsics szerint a Fidesz 2006-ban felkészültebb, kormányképesebb volt az MSZP-nél és az SZSZ-nél. „Persze ez nem nagy kunszt, de október elsején méginkább kormányképesebbek lettünk” – állította a frakcióvezető.
Philip viccelődött
Navracsics után a megasztáros Tóth Vera énekelt, majd Philip egy viccet is elsütött. ami úgy szólt, hogy nem is olyan hülyeség a Gyurcsány-csomag, csak attól függ, hogy ki mondja. Mert ha Csillag-börtönben a börtönőr kiabálja, hogy Gyurcsány, csomag!, az egészen más, viccelődött Philip.
A kongresszus módosította a Fidesz alapszabályát. E szerint létrejön az Önkormányzati Képviselők Fóruma, amely a szintén a módosítással létrejövő Önkormányzati Képviselők Országos Gyűléséből, a választókerületi önkormányzati gyűlésekből, a regionális önkormányzati gyűlésekből, az Önkormányzati Tanácsból és az Önkormányzati Tanács elnökségéből áll. Az országos gyűlésnek és a fórumnak egyaránt Orbán Viktor lesz az irányítója. Az Önkormányzati Tanács elnökségének hét tagját Orbán Viktor kéri fel, a választókerületi önkormányzati tanácsok vezetői a választókerületi elnökök, a regionális gyűlések vezetője pedig a regionális igazgató lesz. Mindannyiuk kinevezése Orbán Viktor hatáskörébe tartozik. Beemelték a dokumentumba a párt regionális igazgatóit is, akik eddig elnöki megbízottként felügyelték a területükhöz tartozó választókerületi elnökök működését, olykor javasolták a cserét.
Egyszerűsödnek a kizárások abban az esetben, ha valaki nem a Fidesz szövetségeseinek színeiben indul valamely választáson. A párt elnöke pedig ezentúl nemcsak az alelnököknek, hanem az elnökség további két tagjának a mindenkori választmányi elnöknek és a parlamenti frakcióvezetőnek is átadhatja feladatait az alelnökökön kívül.
Az alapszabály-vitában négyen szólaltak fel, de egyikük sem a témához szólt hozzá. Szokolai Sándor soproni küldött az alapszabály vitában azt közölte, egyetért az államfővel, miszerint ki kell bírni ellenfelüket, és a legritkább esetben szabad csak kivonulni a parlament üléséről a kormányfő szónoklatai idején.
Egy másik küldött szintén nem az alapszabály módosításról beszélt, hanem azt szorgalmazta a „vitában”, hogy az aktivista-hálózatot őrizzék meg.
Fazekas István somlóvásárhelyi küldött azt nehezményezte, hogy a Fidesz felső vezetése elszakadt a tagságtól. Szerinte nem kérdezik meg a tagságot a döntéseik előtt. Úgy vélte, a mezei Fidesz-tagok úgy jártak, mint a székely ember, aki vendégséget tartott, először a házból, később az udvarból szorult ki, végül az utcán találta magát. "A vezetés viselkedjen felnőtt módon a tagsággal" - szólított fel Fazekas, megjegyezve, hogy „’felnőttek vagyunk”. Azt javasolta, legyen büntethető a magyar zászló megtaposása, hiszen a rendőrök több alkalommal is így tettek, végül felmutatott egy árpádsávos zászlót, jelezve ez nem egy fasiszta jelkép, hanem egy magyar zászló.
A vita nélküli alapszabály-vitát végül lezárták, majd Philip kioktatta a sajtót, hogy az árpádsávos zászló miatt most biztos örülnek, mert így lesz miről írni, de leszögezte, hogy nem nyilas szimbólumról, hanem árpádházi emlékről van szó, amitől nem kell elhatárolódni.
A kiüresedett széksorokon végigtekintő Áder János saját beszédét azzal konferálta fel: látszik, az a feladata, hogy mindenki fogyaszthasson kávét és üdítőt Orbán Viktor felszólalása előtt. Áder a népszavazási kezdeményezésről szólva elmondta, méltatlan színjáték volt az OVB döntése a párt kérdéseiről. A testület zöme Gyurcsány Ferenc embereiből áll, állította a parament alelnöke aki szerint már többször is bebizonyosodott a bizottság politka elfogultsága. Áder szerint ugyanis ezt bizonyítja, hogy a Fidesz korábbi, elutasított indítványai közül tizenkétszer változtatta meg a döntést a Legfelsőbb Bíróság, holott a régebbi személyi összetétel idején ilyenre egyetlen egyszer volt példa. Áder biztosította a kérdések témáiban érintett társadalmi rétegeket, hogy pártja mindezek ellenére kitart a szavazás mellett.