A Fidesz kegyvesztettjei

2006.03.19. 22:45
Számos, a rendszerváltás óta a parlamentben ülő képviselőjétől búcsúzik a Fidesz, derül ki az ellenzéki párt országos és területi listáiból, amelyek immáron elérhetőek a valasztas.hu oldalon. Nem lesz a következő országgyűlés tagja Frajna Imre, Rockenbauer Zoltán, vagy éppen a paksi üzemzavar idején az ellenzék nevében nyilatkozó Koltai Tamás sem. A budapesti területi listán például a Fidesz szövetségeseinek jobb hely jutott, mint a budapesti pártelnöknek.

Bár a Fidesz múlt szombati választmányi ülésén még az hangzott el, hogy a Fidesz országos és területi listáit a párt kongresszusa véglegesíti, ez a vasárnapi eseményen elmaradt. Mint Deutsch-Für Tamás kijelentette, a kongresszus csak a miniszterelnök-jelölt megválasztásában volt illetékes, a listaállítás a választmány hatásköre volt és maradt az alapszabály alapján.

A néma Tölgyessy kiesik

Egy hete csupán az országos lista első 25 helyezettjének névsorát, valamint a területi listákon szereplők közül az első öt nevet tették közzé. Ezekből kiderült, hogy nem lesz tagja a következő Országgyűlésnek például Tölgyessy Péter, aki nyolc évig erősítette Fidesz frakcióját, igaz ez alatt az idő alatt a törvényhozásban végig néma maradt. A Fidesz most bejelentette az országos listát az Országos Választási Bizottságnál, így tudható már, ki nem kapott befutó helyet.

Nem kapott lehetőséget a megmérettetésre Frajna Imre egészségpolitikus, akinek a körzetében Gulyás Dénes operaénekes indul, Frajna pedig nem szerepel a listákon sem. Szentgyörgyvölgyi Péternek, aki még kisgazda frakcióvezetőként múlhatatlan érdemeket szerzett magának a Fidesz szemében, hiszen asszisztált Torgyán József frakcióból való kizáráshoz, most azonban csak a budapesti lista 16. helye jutott neki, ami korántsem biztos, hogy parlamenti mandátumot ér, igaz az országos lista 56. helyében még reménykedhet. (2002-ben a 40. hely volt még befutó.)

Farkas Flórián volt sofőrje is csendben volt

Nem lett képviselőjelölt Lukács Mihály, a Lungo Drom vezetőségi tagja, Farkas Flórián egykori sofőrje sem, igaz Lukács egyetlen alkalommal sem érzett késztetést arra, hogy felszólaljon a parlamentben. Láyer Józsefet sem indítják újra, ő kis híján Szili Katalinra voksolt az államfőválasztáson. Ugyancsak visszavonultatta pártja Horváth Lászlót, aki egykoron még a Fidesz pártigazgatója is volt.

A Fidesz nem számít a következő frakcióban Kosztolányi Dénesre sem: listás helyezései ezt nem teszik lehetővé, angyalföldi választókörzetében pedig - 1990-et leszámítva, amikor SZDSZ-es nyert - mindig szocialista győzelem született. Juhos Katalin eddigi frakcióigazgató sem fogja a továbbiakban parancsba adni a képviselőknek, hogyan szavazzanak. A rendszerváltó politikusok közül távozik Rockenbauer Zoltán egykori kultuszminiszter és Mikes Éva baranyai képviselő is.

Nem kapott befutó helyet Koltai Tamás, a paksi üzemzavart vizsgáló bizottság egykori elnöke sem. Búcsúzhat a T. Háztól Vidoven Árpád eddigi jegyző és Sümeghy Csaba vállalkozó is. Szintén nem kapott befutó helyet Sági József, akinek a négy évvel ezelőtti körzetében Hende Csaba indul, a területi listán pedig az előkelőnek éppen nem nevezhető kilencedik helyet kapta. Szintén búcsúzhat Bartha László, a botrányairól híres egykori szegedi polgármester.

Budapesti vesztesek

Figyelemre méltó a párt budapesti prominenseinek háttérbe szorulása (szorítása) is. A listán előkelőbb helyet kapott egy kereszténydemokrata és a Vállalkozók Pártjának aspiránsa, mint Kupper András budapesti Fidesz-elnök, ő a hetedik a lajstromban. Viszonylag kevés esélye van Tirts Tamásnak a folytatásra, az ő választókörzetében a szocilaista Vidorné Szabó Györgyi nyerte az előző választást, így esélyei most is csekélyek, listás helyezései pedig jelképesek. Ugyancsak háttérbe szorult a budapesti listán Wintermantell Zsolt, igaz neki még van esélye a parlamentbe jutáshoz az országos lista 41. helyéről. (2002-ben összesen 26-an kerültek a parlamentbe a Fidesz országos listájáról, az utolsó befutó a 40. volt, ugyanakkor az is igaz, hogy a 2002-es lajstrom első negyven helyezettje közül huszan egyéniben, vagy egyéb listákról kerültek be a parlamentben, most pedig sok olyan képviselőjelölt van, aki más listán nem szerepel és egyéniben sem próbálkozik.) Illés Zoltán csak akkor lehet képviselő, ha nyerni tud abban a hatodik kerületi választókörzetben, ahol '98-ban győzött, 2002-ben viszont kikapott.

A valasztas.hu oldalon megjelent teljes fideszes országos lista 173 nevet tartalmaz, az utolsó helyezett Gál Kinga európai parlamenti képviselő, ugyanakkor a lista végén, mintegy "töltelékként" valamennyi fideszes EP-képviselő neve szerepel. A lista eleje viszont a szövetségek jegyében lett feltöltve. Az első 25 aspiráns közül nyolcan valamelyik Fidesz-közeli szervezetet képviselik, ketten pedig teljesen újak a lista elején: Mikola István, aki a 2. lett és Wittner Mária '56-os forradalmár, aki az ötödik.

A megmondó ember

Valószínűleg mandátumszerző lesz még a BAZ megyei lista hetedik helye, de ez a listás pozíció semmiképp sem jelent kiemelt elismerést a négy éves tevékenységért. Répássy Róbert nem kapott helyet a Fidesz országos listáján. A korábbi hírek szerint a párt két "ökle", Szijjártó Péter és Répássy arra kapott ígéretet, hogy megosztó szerepük miatt egyéniben nem kell indulniuk, viszont bejutó helyet kapnak listán. Szijjártó mint Fidelitas-elnök felkerült az országos lista 13. helyére, Répássy lemaradt róla.

Újak

Teljesen új a listán Koszorús László, a Fidelitas alelnöke és Ékes Ilona, egykori tévés civil kurátor, aki megakadályozta annak idején Baló György tévéelnökké választását. László Tamás, a KDNP politikusa egyéniben Budapest 23-as választókörzetében indul, "megnyerte" a somogyi lista 8. helyét és 39. .

Szerepel a listán, igaz nem befutó helyen Lopppert Dániel (83.), a Medgyessy Péter miniszterelnököt leárulózó fiatal, aki előbb Rogán Antal titkára volt, majd a Fidesz ifjúsági tagozta vezetőjének választották. Szintén jelzésértékkel szerepel a listán Szita Károly a 92. helyen, míg Martonyi János egykori külügyminiszter a 162.