Kábelen sugároznának
Az elképzelések szerint a Hírtévé műholdon sugározna, így nem kell frekvenciáért pályázni a médiahatóságnál. Az már a kábeltelevíziós társaságokkal kötött egyezségeken múlik, hogy hány háztartásba jut el a műsor. Az Index információi szerint a Fidesz megbízottjai az anyagi nehézségekkel küzdő Satelit televízió vezetésével is tárgyaltak a tévé résztulajdonának megvételéről.Úgy tudjuk, a tévé 1,5 milliárd forintot kért a csatornáért a Fidesz 600 milliós ajánlatával szemben, ezért a tárgyalások megszakadtak. A Népszava értesülése szerint a Hírtévé létrehozásában a Prokop Dóra nevével fémjelzett Filmmúzeum televízió tulajdonosa, a Napocska Kft. is közreműködik. Egy másik korábbi sajtóhír szerint a Hírtévé megvalósításához kiszemelt csatorna éppen az 1,1 millió háztartásba eljutó Filmmúzeum.
A Fidesz médiabirodalmat épít?
A még el sem indult csatornáról már most sokan azt feltételezik, hogy a Fidesz érdekeit szolgálná. Ezt támasztja alá az is, hogy a hírtévé létrehozásával Borókai Gábor volt kormányszóvivőt bízták meg, aki nem cáfolta ugyan a hírt a Népszabadság érdeklődésére, ám részletekkel nem kívánt szolgálni. Egyesek szerint a csatorna elindítása összefüggésbe hozható Orbán Viktor volt kormányfő korábbi kijelentéseivel, melyek szerint a Fidesznek is létre kell hoznia saját médiabirodalmát. A Fidesz álláspontja ugyanis régóta az, hogy a hazai médiát a "balliberális" erők uralják.