A Fidesz 3 évet adna a közérdekű adatok eltitkolásásért

A Fidesz kezdeményezi, hogy a parlament kezdje tárgyalni a párt korábban benyújtott közpénzügyi javaslatcsomagját.

A hét pontból álló, költségvetési manipulációk megakadályozására készült törvényjavaslatot még februárban nyújtotta be a Fidesz az Országgyűlésnek, emlékeztetett Varga Mihály, a Fidesz alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján. A bizottsági tárgyalásokon azonban a kormányoldal azt javasolta, hogy még ne kezdje tárgyalni a Ház az indítványt, mert ők is átfogó szabályozással készülnek, amibe beépíthetik a Fidesz elképzeléseit.

Eltelt már több hét, a kormányoldal azonban semmilyen javaslattal nem állt elő, ezért a Fidesz a délután kezdődő parlamenti ülésen ismét kezdeményezi a javaslat tárgysorozatba vételét, mondta az ellenzéki párt gazdasági kabinetvezetője .

Varga elmondta: a javaslatcsomag célja, hogy véget vessen a költségvetési trükközéseknek, illetve annak, hogy a kormány megtiltsa a hiányszámítások elvégzését.

A fideszes törvénycsomag egyik pontja szerint az állami pályázatok nyerteseinek csak azután kellene az áfát kifizetniük, hogy a támogatáshoz hozzájutottak. A javaslat kötelezné a kormányzati közintézmények tartozásainak nyilvánosságra hozatalát is. A pályázatnyerteseknek kedvezne az a szabály is, hogy az állami szervek által befogadott számlákat 30 napon belül ki kellene egyenlíteni.

A Fidesz szorgalmazza, hogy költségvetési hiányt a maastrichti kritériumok alapján számítsák, és szigorítanák a büntető törvénykönyv azon passzusát, ami a közérdekű adatokkal való visszaélést - így a közérdekű adatok eltitkolását - bünteti. Mint ismeretes, a BTK egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújtja a közérdekű adatokkal való visszaélést, a Fidesz 3 évre emelné a kiszabható szabadságvesztés mértékét.

A törvénycsomag megtiltaná a maradványképzés kötelezettségét is, ez ugyanis az ellenzéki párt álláspontja szerint az országgyűlés által elfogadott költségvetés felülírása.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32