Nem szakad az egészségügy miatt a koalíció

Nem fog szétszakadni a koalíció az egészségügy, a több-biztosítós rendszer kialakítása körüli vitán - jelentette ki Fodor Gábor Gyöngyösön. Az SZDSZ politikai prioritása az egészségügy rendbetétele és az MSZP is egy működő rendszer létrehozásában érdekelt - közölte az SZDSZ országos ügyvivője.

A lényeges kérdés már eldőlt a koalíciós egyeztetéseken, vagyis lesz verseny az egészségügyben - fejtette ki Fodor Gábor környezetvédelm miniszter a városban rendezett Liberális Napon tartott fórumon.

A liberális fórumon a meghirdetettek szerint Fodor Gábor mellett részt vett volna Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Kóka János pártelnök, gazdasági miniszter is. Ám - mint azt Fodor Gábor a beszélgetés elején bejelentette -, politikustársai éppen az egészségügyről folyó koalíciós egyeztetések elhúzódása miatt nem tudtak eljönni Gyöngyösre.

Fodor Gábor kifejezte reményét, hogy előbb utóbb megállapodnak a több-biztosítós rendszer technikai részleteiről a szocialista párttal, ám a tárgyalások, várhatóan még a jövő hétre is áthúzódnak.

A politikus a továbbiakban úgy vélekedett, hogy az egészségügy körül folyó huzavona nem használ a koalíciónak. Ugyanis a közvélemény nem az együttműködést látja, hanem azt, hogy nem képesek megállapodni - tette hozzá. Ezt a koalíciós pártok is érzékelik; ezért is szeretnék tető alá hozni a megállapodást - szögezte le a miniszter.

A SZDSZ álláspontját ismertetve hangsúlyozta: a szabad demokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy verseny alakuljon ki az egészségügyben és az egészségbiztosítás területén egyaránt. Vagyis azt, hogy szigorú állami szabályozás mellett, a szolgáltatók versengjenek a betegek kegyeiért. A jelenlegi vita a két párt között arról zajlik, hogy ez miként valósítható meg - mondta a fórumon Fodor Gábor.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32