Ellenzékbe szorítja az SZDSZ az MSZP-t

Új, fideszes alpolgármestere lehet a Ferencvárosnak, miután az ellenzéki párt nem zárkózott el attól, hogy a következõ képviselõ-testületi ülésre alpolgármester-jelöltet állítsanak. Gegesy Ferenc polgármester azt mondta, a mostani ciklust leszámítva mindig volt ellenzéki alpolgármestere a kerületnek. Bár a szocialisták ellenzik, hogy fideszes alpolgármestere legyen Ferencvárosnak, szavazataikkal aligha tudják megakadályozni azt.

A rendszerváltás óta minden önkormányzati ciklusban volt a IX. kerületnek ellenzéki alpolgármestere, nyilatkozta az Indexnek Gegesy Ferenc polgármester, leszögezve, ezért 2002-ben is felajánlották a polgári oldalnak, hogy adjon alpolgármestert. Gegesy a napokban újra felvetette, hogy jelöljön alpolgármestert a Fidesz. "Fõállású, hatáskörökkel felruházott posztot ajánlottam" - szögezte le a polgármester. Arra a kérdésünkre, hogy milyen konkrét területeket adna át az ellenzéknek úgy reagált, egy területet biztosan nem, ez pedig a költségvetés tervezése, mint mondta a többi tárgyalások kérdése.

Nem jelent koalíciót

A Fidesz ferencvárosi szervezete nemrég úgy foglalt állást, felülbírálja korábbi állásfoglalást, miszerint nem jelölnek alpolgármestert és a párt önkormányzati frakciójára bízta az eseteleges jelölt kiválasztását. Bodó Márton, kerületri Fidesz-elnök az Indexet arról tájékoztatta, hogy a képviselõcsoport péntek esti ülésén dönt arról, ad-e a Fidesz alpolgármestert és ha igen, kit. A helyi politikus ugyanakkor aláhúzta, hogy az esetleges jelölés nem jelent koalíciós együttmûködést a mérlegnyelvét képezõ SZDSZ-szel.

Koalíciót jelentene

Bánsághi Tamás, a jogköreitõl megfosztott szocialista alpolgármester és pártja helyi elnöke viszont úgy nyilatkozott, hogy az MSZP nem támogatja fideszes alpolgármester kinevezését. A politikus sérelmezte, hogy az új alpolgármester lényegében Gegesy általános helyettese volna, amit nem lehet másképp értelmezni, minthogy a két párt koalícióra lépne. Bánsághi azt mondta, reméli, hogy az SZDSZ végül elutasítja egy esetleges szavazásnál a kinevezést és "nem játssza a Fidesz kezére a kerületet".

Elmérgesedtek

A SZDSZ-es polgármester és szocialista helyettese az év elején különbözött össze látványosan, amikor világossá vált, hogy különbözõ elképzelés alapján akarják rendezni a kerület 26 szórakozó helyének bezárásával fenyegetõ Gastorg-ügyet. Gegesy kitart amellett, hogy a Boross Péter nevéhez kötõdõ Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat-jogutód cégen peres úton kell behajtani 400 millió forintot, Bánsáhy szerint viszont ez azzal a veszéllyel jár, hogy ha idõközben csõdbe meg a cég, az elhúzódó eljárás miatt az önkormányzatnak semmi sem jut. Bánsághy szerint ezért peren kívül kellene megegyezni a Gastorggal. Az elmérgesedett vita miatt Gegesy megvonta Bánsághy minden jogkörét, az MSZP viszont nem szavazta meg a polgármester által elõterjesztett költségvetést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25