A fideszes jelölt győzött a Ferencvárosban

2009.01.25. 19:00
Vasárnap este hét órakor zárultak be a szavazóhelyiségek Ferencváros 12. választókerületében, ahol az SZDSZ-es Gegesy Ferenc lemondása miatt kellett időközi országgyűlési választást tartani. A mandátumot Bácskai János nyerte meg. A választási bizottság vasárnap este elmarasztalta az MSZP-t.

Nem kell új választást tartani a ferencvárosi 12-es választókerületben, mert a részvétel meghaladja a 25 százalékot. A 12. választókerület új országgyűlési képviselője Bácskai János (Fidesz). A részvétel 28,5 százalékos volt, két hete a választók 25,92 százaléka élt szavazati jogával.

A második fordulóban a két nagy párt jelöltje növelte szavazatai számát, a Jobbikra kevesebben szavaztak. Bácskai János, a Fidesz jelöltje nyert tehát nagy fölénnyel, 60,46 százalékkal (zárójelben az első forduló eredménye: 58,67 százalék) a 27,51 százalékos MSZP-s Bánsághi Tamás (23,11) mögött. Őket követte a 7,58 százalékos Szegedi Csanád (Jobbik, 8,5 százalék), és az első fordulós szereplését nagyjából megismétlő 3,88 százalékos Várady Tibor (Humanista Párt, 3,68) és a 0,56 százalékos Paulik Péter (Magyar Kommunista Munkáspárt, 0,78). A második forduló előtt egyedül John Emese (SZDSZ) lépett vissza a jelöltségtől. Döntését szélsőjobboldali fenyegetésekkel indokolta.

Fidesz: Változást akartak

„Az emberek változást akarnak, elegük van a kormány megszorításaiból, és felelősen gondolkodtak, hogy nem hagyták parlamenti képviselet nélkül a Ferencvárost” – mondta az Indexnek a frissen megválasztott jelölt, aki szerint az elmúlt két hét kampánya az első forduló előttinél is keményebb volt. Fontos volt a mozgósítás, valamint a héten nyitott szociális bolthálózat.

Schmitt Pál és Bácskai János a Fidesz IX. kerületi irodájában

Bácskai János a parlamentben első feladatai között említette, hogy megnézze: hogy áll a Malév-gépek szennyezésének ügye, valamint megvizsgálja a ferencvárosi rehabilitációs pályázatokat.

MSZP: Nem akarták, hogy érvénytelen legyen

„Valamennyit faragtam hátrányból, de úgy látszik, hogy azok között, aki ma elmennek szavazni, ez a politikai realitás” – mondta az MSZP-s Bánsághi Tamás az Indexnek, aki szerint az új szavazók – tehát akik az első fordulóban nem vettek részt – fele rá adta szavazatát.

Bánsághi szerint ebből is látszik, hogy nem volt igazuk azoknak, akik szerint az MSZP arra játszott volna, hogy érvénytelen legyen a választás. Erős kampányzáró gyűlésük mellett a helyi televízióban egész héten futott egy kisfilm, amin Hiller István, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó áll ki a szocialista jelölt mellett.

Bánsághi annak örül, hogy tisztes eredményt ért el, mivel a szocialista jelölteket az elmúlt években nagyobb arányban győzték le vetélytársaik az időközi választásokon. (Az elmúlt években Katanics Sándor kapott kisebb zakót Bánsághinál a 2006-os veszprémi időközi választáson.)

Elmarasztalták az MSZP-t

Ferencvárosban Gegesy Ferenc (SZDSZ) polgármester lemondása után kellett új választást kiírni.

Hivatalos eredmény csütörtöknél hamarabb nem várható, mivel négyen külföldön (Londonban ketten, egy-egy választópolgár pedig Rabatban és Dublinban) szavaznak, a szavazólapjuk pedig csak szerdán érkezik Magyarországra. Az egyik szavazókörben addig nem is számolják össze a szavazatokat, a külföldi lapokat ugyanis azok közé keverik be, hogy biztosítsák a titkosságot.

A választási bizottság vasárnapi ülésén duplán elmarasztalta az MSZP-t, jelentette az MTI. Egyrészt plakátjukkal munkáspárti plakátokat ragasztottak le, másrészt választási alapelvet sértett az MSZP, mert a korábbi eltiltások ellenére sem vett le a honlapjáról két, a Fideszt sértő állítást. A két jogsértő állítás: "A Fidesz kampánya egyre durvább formát ölt a ferencvárosi időközi választáson. A választási csalások után úgy látszik, mostanra már a rágalmazás is a legnagyobb ellenzéki párt eszközei közé tartozik", illetve: "Mai ülésén a ferencvárosi választási bizottság megállapította, bizonyítható, hogy a fideszes jelöltre leadott kopogtatócédulák adatai a MIÉP-nél kötöttek ki".

A Munkáspárt egy másik beadványát – az utcát teljes egészében leragasztották plakátjaikkal, így nem maradt hely másoknak – a testület leszavazta. hatáskör hiányában nem foglalkoztak a Jobbik beadvánnyal, amely szerint a pártok átlépték az egymilliós kampánykeretet.

A ferencvárosi 12-es választókerületben a Magyar Szociális Zöld Párt, a MIÉP és az MDF jelöltjét még az első forduló előtt kizárták, mert a leadott ajánlószelvényeik nagy része hamisítvány volt.

A Political Capital (PC) a választókerületi rendszer aránytalanságra hivatkozva az időközi választás első fordulója előtt, a jegyző által január 10-én lezárt névjegyzék ellen kifogást nyújtott be, amit a választási bizottság, majd a Fővárosi Bíróság is elutasított, ezért az intézet az Alkotmánybírósághoz fordult. (A legkisebb magyarországi választókerületben ugyanis 27 ezer, míg a legnagyobban 67 ezer választópolgár él. A PC elemzői szerint könnyen előfordulhat, hogy valaki az említett alkotmánybírósági határozatra hivatkozva óvja majd meg az országos parlamenti választás eredményét, annak következményei pedig beláthatatlanok lennének.)

A későbbi kormánypárt jelöltje szokott nyerni

Az MSZP utoljára 2000-ben nyert időközi választást, azóta a fideszes jelölt mind az öt esetben győzött. Országos országgyűlési választást viszont csak az MSZP nyert az utóbbi nyolc évben, kétszer is.

A 12. választókerületben eddig nagyrészt azok a jelöltek nyertek, akiknek pártja az országos választást megnyerte. Az egyetlen kivétel az SZDSZ-es Gegesy Ferenc volt, aki a szocialista Kökény Mihály első forduló utáni visszalépése miatt szerezhetett mandátumot. 1990-ben Szabó Iván (MDF), 1994-ben Kökény Mihály (MSZP), 1998-ban Tirts Tamás (Fidesz-MDF), 2002-ben megint Kökény Mihály (MSZP) nyert.

Választások vidéken

Több időközi választást és helyi népszavazást is tartottak vasárnap.

Maráza (Baranya), polgármester-választás: 1. Hoffmann János (egyetlen jelölt)

Fót (Pest), polgármester-választás: 1. Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP)

Nagymaros (Pest), polgármester-választás: 1. Petrovics László (független)

A Heves megyei Kompolton szemétátrakó állomás megépüléséről folyt népszavazás. Az 1635 választásra jogosult közül csupán 458-an járultak az urnákhoz, ezért a szavazás érvénytelen lett (ötven százalékos részvételi arány kellett volna az érvényességhez), így a szemétátrakó megépülhet.