Provokátor zavarta meg az izraeli külügyminisztert Budapesten

Nem sikerült lefényképeztetnie magát "Free Palestine" pólójában egy magyar újságírónak a Budapesten tartózkodó Szilvan Salom, izraeli külügyminiszterrel annak szerdai fogadásán. Az incidens után a férfi elhagyta a nagykövetséget.
A magyar Külügyminisztérium nem kommentálta, hogy szerda este Szilvan Salom izraeli külügyminiszter fogadásán egy magyar újságíró Free Palestine feliratú pólóban járkált, majd egy fotó erejéig az izraeli diplomácia vezetője mellé állt. Ez utóbbi akció azonban már nem sikerült neki.

Free Palestine

A fogadáson is résztvevő forrásunk szerint a férfin zakó volt, azalatt a pólóján virított a palesztin zászló felette a felirattal. Forrásunk szerint a férfi valahányszor ismertebb emberekkel talákozott, "mint a mutogatósok" szétnyitotta zakóját. (Ezt a "provokátor" újságíró az Indexnek telefonálva tagadta.) Az izraeli nagykövetségtől kapott információ szerint a férfi, a Budapest Week című angol nyelvű lapnak küldött meghívóval jutott be a fogadásra, majd Salom mellé állt, de akkor még nem derült ki, mik a szándékai. A fotózás előtt viszont szétnyitotta zakóját, amely mögül elővilant a felirat.

Magától távozott?

A nagykövetség szerint semmilyen következménnyel nem járt az incidens, a férfi pedig azzal a felkiáltással, hogy tudja, neki most el kell hagynia a helyszínt, magától távozott. Más források szerint viszont az épület elhagyására felszólították.

A Budapest Week főszerkesztője eddig nem válaszolt megkeresésünkre. Polgár Viktor külügyi szóvivő pedig csak annyit közölt, nem kérdezi meg erről miniszterét, majd lerakta a kagylót.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25