Civil szervezetek is kikelnek a fotóst verő rendőr ellen

2006.06.07. 17:56
A Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International, a Fidesz és az SZDSZ is vizsgálatot követel azután, hogy a múlt hétvégén az Újpest-Fehérvár mérkőzés után a rendőrök megütöttek és lefújtak két fotóriportert. A rendőrség is változtatott álláspontján.

Belső vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány az Újpest-Fehérvár labdarúgó-mérkőzés után történt rendbontás és rendőri intézkedés miatt, közölte Németh Lajos, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vezetője az MTI-vel.

A fényképezőgép és a tomfa

A múlt szombaton este tartott meccs után rendőrök csaptak össze randalírozó szurkolókkal a Puskás Ferenc stadion mellett. A verekedésben kilenc rendőr megsérült, tíz rendőrautóban esett kisebb-nagyobb kár.

Az eseményeket rögzítő fotóriporterek sem kerülhették el a tömegoszlatást. A Magyar Nemzet fotósát tonfával ütöttek meg, a kezét kicsavarták, a segítségére siető kollégáját valamint egy harmadik fotóst egy rendőr közelről gázspray-vel lefújta.

A rendőrség tizenegy szurkolót őrizetbe vett. A rendőrség még napokkal az események után is csak azt hajtogatta, hogy műveleti területen nem volt keresnivalója a riportereknek, és így bocsánatot sem voltak hajlandók kérni. Lapid Lajos, a BRFK közbiztonsági főkapitányhelyettese azzal indokolta a rendőri brutalitást, hogy egy veszélyes helyszínen semmi dolga másnak a rendőrségen kívül. Kollégái "nem automaták, hanem emberből vannak", mondta.

Nincs műveleti terület

A rendőrségtől eltérő állásponton van a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet, amely szerint a "nyilvánosságot tájékoztató, munkájukat végző fotóriporterek elleni erőszak bár megszokott volt a Rákosi- vagy a Kádár-rendszer alatt, de egy nyitott, demokratikus társadalomban egyszerűen elfogadhatatlan. A közterületen folytatott rendőri akciók esetében a fényképezés bármilyen korlátozása a rendőri munka feletti kontroll ellehetetlenítése" - olvasható az Indexhez eljuttatott közleményükben.

A TASZ álláspontja szerint azok a rendőrök, akik nem tudnak megkülönböztetni egy fotóriportert a randalírozó futballhuligánoktól, nem hogy "nem valók emberek közé gumibotokkal az utcára, hanem egyszerűen alkalmatlanok bármilyen rendőri munkára".

Az Amnesty International hasonló okok miatt tiltakozik a rendőri eljárás ellen. Szerintük "a közterületen folytatott rendőri akciók esetén a fényképezés bármilyen korlátozása elfogadhatatlan". "A rendőrség által újra és újra hivatkozott „műveleti terület” jogi fogalomként nem létezik" - írja közleményében a szervezet, amely az eset kivizsgálását és felelősségre vonást követel.

Az ügyben megszólaltak a legnagyobb újságíró szervezetek, köztük a rendőri brutalitást a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is elítélte.

A belügyminiszter szerint elképzelhető a bocsánatkérés

Az egyik fotós feljelentése után a Budapesti Nyomozó Ügyészség is eljárást indított. Lamperth Mónika ügyvezető belügyminiszter alapos vizsgálatot kért az ügyben az országos rendőrfőkapitánytól és a Klubrádiónak adott szerdai nyilatkozatában nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a rendőrség bocsánatot fog kérni.

Lamperth Mónika azt hangsúlyozta, hogy a vizsgálat lezárulta után a rendőrség mérlegeli a teendőket, köztük a bocsánatkérést és a vizsgálat eredményeinek ismeretében alaposan megfontolja, mit fog tenni, mert "megvannak ennek az ügynek a tanulságai". Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vezetőjének közlése szerint a fotós bántalmazásában résztvevő rendőröket a vizsgálat befejeztéig nem függesztik fel.