Gallup: Kispárttá sorvad az MSZP

A Gallup adatai szerint az MSZP támogatottsága mélypontra jutott, míg a Fidesz hosszú idő után először növelni tudta népszerűségét. A megkérdezettek 60 százaléka venne részt a népszavazáson, és még az SZDSZ-szimpatizánsok fele is elutasítja a kórházi napidíj bevezetését.

Hosszas stagnálás után december elejére nőtt a Fidesz támogatottsága, derül ki a Magyar Gallup Intézet felméréséből, melyben a pártpreferenciákat vizsgálták. Az MSZP támogatottsága azonban adataik alapján most van a mélyponton, a teljes mintában 13 százalékot kapott, míg a Fidesz 38 százalékot, a két kispárt 2-2 százalékot.

A pártot választók közül 66 százalék szavazna a Fideszre, 23 százalék az MSZP-re, itt azonban az MDF már egy százalékkal beelőzi az SZDSZ-t, 4, illetve 3 százalék szavazna rájuk.

Módszertan

A felmérés elkészítésekor a Gallup 1010 felnőtt magyar állampolgárt kérdezett meg, az otthonukban, személyes módszerrel, az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya, a korcsoportok aránya, valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző minta alapján. A kérdéseket november 29. és december 6. között tették fel.

A biztos pártválasztóknál a különbség az ellenzéki szavazók nagyobb elszántsága miatt nagyobb, A Fidesz itt 71 százalékon, az MSZP 20 százalékon áll. A két kispárt ebben a körben 3-3 százalékot kapott.

A megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmenne a népszavazásra, 20 százalék csak valószínűnek tartja, hogy részt venne. A biztosan szavazók 81 százaléka vetné el a tandíj, 84 százaléka a vizitdíj és 89 százaléka a kórházi napidíj bevezetését.

A kormány intézkedéseivel az MSZP-szavazók köre sem teljesen elégedett, 47 százalékuk ellenzi a tandíjat, ugyanennyien ellenzik a vizitdíjat, 58 százalékuk nem ért egyet a kórházi napidíjjal. Az SZDSZ-szimpatizánsok fele ellenzi a kórházi napidíj bevezetését.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökről a lakosság 19 százaléka gondolja, hogy inkább jól, mint rosszul végzi munkáját, 54 százalék azonban egyáltalán nem bízik meg benne.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59