Gallup: Gyurcsány egyre erősebb

2006.02.27. 20:08
Továbbra is hibahatáron belüli különbségeket mért a Gallup februárban a két vezető politikai erő között. A teljes népességben a Fidesz továbbra is három százalékkal vezet, míg a biztos szavazók között az eredmény teljesen kiegyenlített. A kis pártok legtöbbje erősödött, az SZDSZ pedig befutó lehet. Gyurcsány egyre erősíti pozícióit.
Nem hozott drámai változásokat a február, továbbra is hibahatáron belüli különbségeket mért a Gallup a két vezető politikai erő között. Az előző hónaphoz képest a kis pártok legtöbbje valamivel több szimpatizánst tudhat magáénak, ami a nagy pártok szavazótáborának kismértékű zsugorodásával járt együtt.

Erősödtek a kisebb pártok

Mind az MDF, mind pedig az SZDSZ támogatói köre az előző két hónaphoz képest hibahatáron belül, de bővült; jelenleg 3, illetve 4 százalékos a teljes választókorú népesség körében. A többi parlamenten kívüli párt közül a Munkáspárt, a Harmadik Út (Jobbik-MIÉP) 1-1 százalékos, a Centrum Párt pedig 2 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

Ha csak a határozott pártpreferenciával rendelkezők közötti arányokat vizsgáljuk, akkor itt a FIDESZ előnye az MSZP-vel szemben 5 százalékpont, 45:40 az állás. Az SZDSZ ebben a hónapban tovább növekedett és most öt százalékot ért el, az MDF négy, míg a Harmadik Út (Jobbik-MIÉP), illetve a Centrumpárt két százalékos szimpátiával bír.

A választáson való részvételüket biztosra ígérők aránya ebben a hónapban is viszonylag magas és most 59 százalékos ez az arány. Ezen belül 15 százalék nem nyilvánított határozott pártpreferenciát.

A kutatás módszertana
A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya, a korcsoportok aránya, valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel. 2006 februárjában 1014 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztek meg. A megkérdezésekre 2006. február 18. és 23. között került sor 114 településen. A mintavétel a többlépcsős, rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt. A minta összetétele a nemek aránya, az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket, amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak, úgynevezett többszempontú súlyozással korrigálták. Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb, mint plusz-mínusz 3,2 százalék, a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb, mint plusz-mínusz 4,5 százalék.

A február végén megkérdezettek körében a választási részvételen való elkötelezettség a korábbi hónaphoz képest a korábbiakkal éppen ellentétesen változott a táborok között. Mind az MSZP, mind az SZDSZ szavazói sokkal magasabb arányban mondták teljesen biztosra a részvételi szándékukat mind előző hónapban.

Bizonytalanabbá váltak a Fidesz-szimpatizánsok

A Fidesz szimpatizánsainak a korábbinál nagyobb része volt bizonytalan a részvételében. Ebben az adatban, csak a táborok pillanatnyi relatív elkötelezettsége tükröződik, ami a kampány eseményeinek függvényében is hullámozhat.

A februári mérésben az állás mindenesetre a biztos szavazó, pártpreferenciával rendelkező választók körében egyenlő, 42:42 százalék a két nagy párt esetében, és a nagyok táborának kismértékű csökkenése mellett a kis pártok a bejutási küszöb környékére értek.

Ez az eredmény persze egyelőre korántsem stabil, és a későbbi mobilizációs hatások eredményeképpen épp oly könnyen elveszhet, mint amilyen gyorsan megjelent.

Egyre javul Gyurcsány megítélése

A miniszterelnök munkájának megítélése már negyedik hónapja javul és a januárihoz képest is újabb egy százalékkal többen (47 százalék) vélik úgy, hogy a miniszterelnök jól végzi a feladatát. A tevékenységét negatívan megítélők aránya 40 százalékos. A kérdezettek 13 százaléka változatlanul nem nyilvánított véleményt.